Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Typical old eastern european panel exterior with a lot of windows from Budapest, Hungary, as a texture or for background, real photo
Nyitókép: DĂłra BĂ­rĂł/Getty Images

Most már érdemes lakást venni, csökkentek az árak

Megállt a drágulás üteme, egyes lakástípusoknál pedig már elindult a csökkenés is - áll az Otthon Centrum elemzésében.

Tavaly az új építésű- és téglalakások, valamint a használt házak árai egyaránt 25 százalékkal emelkedtek 2022-ben, míg a panellakások drágulása ennél is markánsabb, 31 százalékos volt.

2022 végén fordult a trend országos átlagban a használt lakások árai 4, a házak árai pedig 5 százalékkal mérséklődtek 2022 III. negyedévéhez képest.

Budapesten a téglalakások ára 3,5 százalékkal, a paneleké 2,5 százalékot mérséklődött.

A budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára 963 ezer forint volt a tavalyi év utolsó három hónapjában. A legdrágább továbbra is az V. kerület 1,2 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet holtversenyben a II. és III. kerület követ 1,12 millióval. Szintén milliós négyzetméterárat mért az Otthon Centrum a XI., XII. és XIII. kerületben.

A fővárosban az I. kerület az egyetlen, ahol az előző negyedévben még milliós átlagos négyzetméterár, az utolsó negyedévben 968 ezer forintra csökkent. A pesti oldalon a legdrágábbnak a XV. és XVI. kerület, míg legolcsóbbnak a XXI. kerület bizonyult.

Az árak a III. negyedévhez képest hektikusan alakultak: az I. kerületben 8 százalékkal csökkentek, de például a IV., V., XII. kerületben 10 százalékot meghaladó áresést mutatott ki az Otthon Centrum összegzése, igaz, ebben némi árkorrekció is van, hiszen ezekben a kerületekben volt a legnagyobb mértékű áremelkedés a III. negyedévben. A másik véglet a III. és X. kerület, ahol nem, hogy nem estek, de még 15 százalékkal emelkedtek is az árak a III. negyedévhez képest. A válságállóként emlegetett XI. kerületben 3,5 százalékkal nőttek az árak, míg a szintén népszerű XIII. kerületben ugyanennyivel csökkentek.

A panellakások piacán is fordulatot hozott az elmúlt év. A házgyári lakások átlagos négyzetméterára 743 ezer forint volt az év utolsó negyedévében, ami 2,5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedév átlagánál. A legdrágább kerület ezúttal a XIII., 928 ezer forintos négyzetméterárral.

A családi házak négyzetméterára 739 ezer forintra emelkedett tavaly év végére, ami az előző negyedévhez képest 23 százalékos emelkedést jelent. Ugyanakkor a számok azt mutatják, hogy a fővárosban csökkent a kereslet a használt házak iránt.

Elsősorban a jó állapotban lévő házak tarthatnak nagyobb érdeklődésre számot, ezért emelkedhettek a négyzetméterárak. A legdrágább a II. és a XII. kerület, ahol átlagosan egy millió forintra nőtt a négyzetméterár, míg a III. kerületben 975 ezer forint a középérték. Ezzel szemben a külső pesti kerületekben 585 ezer forint a fajlagos ár. A legdrágább a XV. kerület átlagosan 778 ezer, míg a legolcsóbb a XVII. kerület 450 ezer forinttal.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×