eur:
400.84
usd:
372.69
bux:
92221.62
2025. március 26. szerda Emánuel
Szürkeharcsa a SIRHA nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállításon a Hungexpo budapesti vásárközpontban 2016. május 9-én. A szakkiállításon tizenkilenc ország 350 kiállítója mutatkozik be május 9. és 11. között.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Nagy beruházás a Balaton partján

Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal - kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa - előállítására lesz képes a jövőben - közölte a projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője az MTI megkeresésére.

Keő Ferenc elmondta, hogy jövő februárban kezdődik meg a tényleges termelés a jogelőd Max Construct Kft. balatonszabadi telephelyén, zöldmezős beruházásként létesült rendszerben. Kitért arra is, hogy még kevés a tapasztalat a teljesen zárt rendszerben történő szürkeharcsa termelésről, ezért kezdik afrikai harcsával az üzemelést, amiből szintén keresleti piac van Magyarországon. Az ivadékok 8-9 hónap alatt válnak eladhatóvá.

A szürkeharcsának magasabb az ára, jövedelmezőbb a termelése, ezért amint a kísérleti eredmények lehetővé teszik, szeretnének átállni ennek a magyar vizekben őshonos halfajnak az előállítására - mondta a cégvezető. Hozzátette, az előzetes piaci felmérések szerint, a Pelso Fish Zrt. által előállított évi mintegy 1200 tonnányi hal körülbelül a dél-balatoni vendéglátósok igényeinek kielégítésére lesz elég a jövőben.

A tavaly alapított Pelso Fish Zrt. négy magyar társaság tulajdonában van, amelyek közül Keő Ferenc tájékoztatása szerint a két meghatározó az SG Fish Kft. és a DSPV Kft..

A balatonszabadi zöldmezős beruházás 30 hónap alatt, a Széchenyi 2020 program keretében, 457,6 millió forintból valósult meg, amelyből 228,8 millió forint volt az uniós támogatás, az önerőt magyar befektetők biztosították - közölte.

A projekt során kiemelt figyelmet kapott a gazdaságos, energiatakarékos termelés, és a környezettudatosság - hangsúlyozta. Víz nem kerül ki a megújuló energiát is hasznosító új haltermelő telepről: "A zárt rendszer azt jelenti, hogy a víz recirkulációval, biológiai tisztítórendszeren átjutva újra hasznosul" - mondta a cégvezető.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Koltay András: a közösségi média óriásai a jövőben is kijátsszák az európai szabályozást

Koltay András: a közösségi média óriásai a jövőben is kijátsszák az európai szabályozást

A kommenteléssel kapcsolatos új törvényről, a közösségi médiában tapasztalható sérelmek jogi útjáról, az Egyesült Államok új adminisztrációjának a közösségi média óriásplatformjaival való politikai álláspontjáról is beszélt Koltay András, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Elmondta, milyen szerinte Magyarországon a sajtószabadság helyzete.

Fertőtlenítőkapukat telepítenek a szlovák-magyar határra, több átkelőt részben lezárnak

Szlovákia a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben lezárja az összes kishatár-átkelőt a szlovák-magyar határon és más intézkedéseket is tesz.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Totális a káosz a tűzszünet körül, Putyin sarokba szoríthatta Trumpot – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Totális a káosz a tűzszünet körül, Putyin sarokba szoríthatta Trumpot – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kedden ért véget a háromnapos orosz-amerikai-ukrán tárgyalássorozat, amelynek a célja az volt, hogy valamiféle részleges tűzszünetet hozzanak tető alá a felek. Még 24 óra sem telt el azóta, hogy a Fekete-tengerre és az energetikai létesítményekre vonatkozóan részleges tűzszünetet jelentettek be, máris rengeteg ellentmondás kezd kibukni. Donald Trump amerikai elnök hamarosan nehéz döntés elé kerülhet az orosz-ukrán háború lezárását célzó törekvéseiben. Oroszország szankciók enyhítését követeli a fekete-tengeri tűzszünet bevezetése előtt, ami keresztülhúzhatja az amerikai elnök gyors megállapodásra vonatkozó terveit - közölte a Bloomberg. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 17:25
×
×
×
×