Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Egy diákmunkás irodai kisegítő munkát végez a nyíregyházi önkormányzat hivatalában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban 146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Kezd kibontakozni, hogy mennyivel emelik a minimálbért

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint a felek elfogadták, hogy a kötelező legkisebb béremelésnél az idei és a jövő évi inflációt kell figyelembe venni.

Kétoldalú egyeztetést tartott a munkáltatói és a munkavállalói oldal, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum. A felek álláspontjai komolyan közelítettek egymáshoz. Ez a kétoldalú egyeztetés nem jelenti azt, hogy a kormányzat szerepét ne vegyék figyelembe, és kiegészülve a kormányzattal a háromoldalú egyeztetések során további megállapításokat ne tehetnének a felek – mondta az InfoRádiónak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke.

Kibontakozott egy további egyezség, ami három munkáltatói szervezetet és két szakszervezeti konföderációt jelentett. A harmadik konföderáció nem tudta képviseltetni magát ezen az egyeztetésen.

Mészáros Melinda korábban arról beszélt érdeklődésünkre, hogy a Palkovics László lemondása után kezdődő kormányátalakítás miatt veszélybe került, hogy az idén meglesz az egyezség, márpedig ez szerinte nagyon rossz volna.

A szakszervezeti elnök szerint a közelítés abban mutatkozik meg, hogy mindkét oldal elfogadta, hogy a 2022-es év inflációs mértéke, illetve a 2023-as évre várható infláció alakulása legyen az alapérték, amelyet figyelembe vesznek a minimálbér és a garantált bérminimum kialakítása során. Ennek oka, hogy nagyon eltér egymástól a gazdasági fejlődés mértéke 2022-re és 2023-ra várhatóan, így ezt az értéket nem vették figyelembe.

A közelítés 15-15,5 százalékos mértéket mutat jelenleg ha mindkét év infláció mértékének az alakulását figyelembe vesszük. Mészáros Melinda elmondta: még nem biztos, hogy jövőre ennyivel emelkedik a minimálbér, de ez egyelőre olyan javaslat, ami kibontakozóban van a felek között.

Emellett

a munkáltatói oldal megszólítja a kormányzati oldalt a tekintetben is, hogy a hatéves bérmegállapodás lejártával a szociális hozzájárulási adót tovább csökkenték 2023-ban.

Megjegyezte: ez nagyban segítené a felek megállapodását, és hozzájárulhatna a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből hagyományosan kialakuló bértorlódások kezelésében, a további bérkorrekciók elvégzésében, és alapja lehet a további bérfejlesztéseknek.

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint arról nincs információ, hogy nyitott-e a kormány egy ilyesfajta járulékcsökkentésre. "Ezt a javaslatot most teszi meg majd a két oldal a kormányzat felé. Természetesen ehhez az kell, hogy a VKF ülését összehívják, és a kormányzat képviselője e tekintetben nyilatkozzon" – jelentette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×