Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.03
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Az OTP Bank új, innovációs fiókja Budapesten, az Árkád üzletközpontban az avatás napján, 2018. november 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Oázisról beszélt az OTP vezérigazgató-helyettese az eredményeik ismertetésekor

 A harmadik negyedév jól alakult, egy oázis az egész évet nézve, az első kilenc hónapban ugyanis messze nem teljesített így a csoport, az adózott eredménye 31 százalékos csökkenés mellett 231,9 milliárd forint lett, és az utolsó negyedévet is rontani fogják rendkívüli tételek - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP Csoport legújabb jelentését ismertető sajtótájékoztatón.

Az első kilenchavi veszteséget két tényezővel, a háború hatásaival és a magyar állami szervek által a csoportra kivetett egyedi terhekkel magyarázta, amelyek közül a legnagyobb tételnek az extraprofit adót nevezte.

A pénzintézet csütörtökön hajnalban tette közzé az idei harmadik negyedéves jelentését, amely szerint július-szeptemberben a csoport konszolidált adózás utáni eredménye valamivel meghaladta a 189 milliárd forintot, ami 149 százalékkal több mint az előző negyedévben, továbbá 57 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A vezérigazgató-helyettes prezentációjában felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi tevékenység adózás utáni eredménye a leányvállalatoktól kapott osztalék nélkül 31,7 milliárd forintra csökkent, ami éves alapon 121 százalékos visszaesést jelent.

A pénzügyi szervezetek különadója és

az extraprofitadó miatt tájékoztatása szerint 88 milliárd forinttal kellett korrigálni az eredményt,

a kamatstop meghosszabbításával, a Sberbank végelszámolásával és a törlesztési moratóriummal ez az összeg 111,5 milliárd forintra nő.

A 2010 óta létező bankadó a terheket a mérlegfőösszeg alapján osztja el, az extraprofitadó esetében azonban a szabályozó új vetítési alapot "talált ki", ami nagyobb fizetnivalót jelent arányaiban az OTP-nek - hívta fel a figyelmet.

Rámutatott: a vállalati hitelekre kivetett kamatstop hatásai a negyedik negyedévben fognak jelentkezni, a pénzintézet 10 százalékkal kevesebb kamatot tud elszámolni az ügyfelekkel való szerződésben megállapodottakhoz képest. Az utolsó negyedévben a kormányzati intézkedések - a lakossági és céges kamatstop - negatív hatása az eredményre a bank becslése szerint megközelíti a 40 milliárd forintot.

A vezérigazgató helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelezést Magyarországon a pénzintézet dinamikusan, 13 százalékkal növelte a harmadik negyedévben, ezzel is "támogatták a nemzetgazdaságot", hogy a recessziót elkerülje.

"Bízunk benne, hogy a magyar tevékenység vesztesége átmeneti",

"előre tekintve optimista vagyok" - így fogalmazott. Megjegyezte, hogy a hazai gazdaság alapvetően jól működik, a jelenlegi kamat- és árfolyamszint várhatóan átmenetinek bizonyul majd, nem láthatók a fundamentális okai - tette hozzá.

Bencsik László jó hírnek nevezte, hogy a nyolc kelet-közép-európai leánybank erős teljesítményt mutatott, profithozzájárulásuk az infláció és háború sújtotta gazdasági helyzetben 30 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban a tavalyi igen jó évhez képest. Eközben az orosz bank eredménye stabilan alakult, az ukrán pedig veszteségbe fordult.

A pénzintézet az orosz-ukrán operáción kívül 2022-re 10 százalékos hitelállomány növekedést várt, amit előbb 13 százalékra emelt, jelenleg azonban a 15 százalék feletti érték tűnik valószínűnek - jelezte előre. Tőkehelyzetük kiváló - mondta utalva a bank 17,8 százalékos, a szabályozói elvárást meghaladó tőkemegfelelési mutatójára.

Végül arra is kitért, hogy az elkötelezettség az államháztartási hiány tartására egyértelmű, ennek eredménye látszani fog a gazdaság egészét nézve. Jó döntésnek nevezte azt is, hogy az energetikai okok miatti devizavásárlásokat "kivették a rendszerből", így a forint erősödni tudott. Jövőre a gázár - folytatta - alacsonyabb lesz, így csökkenhet az a nyomás, amelyet a nagy energiaköltségek a fizetési mérlegre gyakorolnak. Összegzésképpen azt is megjegyezte, hogy az átmeneti helyzeteket sikeresen kezelte az ország.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×