Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Shanghai.China-Feb.2021: facade of Tesla store at night. American electric car brand
Nyitókép: Robert Way/Getty Images

Fontos bejelentést tett Elon Musk a Tesláról

Már hárommilió autó rója az utakat, ebből Sanghajban gyártottak egymilliót – derült ki cégalapító twitjéből.

Habár Sanghaj autógyártása hónapokon át küzdött az alkatrészhiánnyal és a koronavírus miatti lezárásokkal, a Tesla-vezér friss bejelentése szerint a gyár 2019-es nyitása óta nagy számban sikerült új elektromos autókat gyártaniuk a cég helyi üzemében – írja a CNBC.

Musk vasárnapi twitje a sanghaji egymilliós gyártás mellett azt is felfedte, hogy már több mint hárommillió Teslát készítettek. A leszállított járműveik száma negyedévről negyedévre emelkedik, a második negyedévben ez a szám 254 695 volt, ami 26,5 százalékos emelkedést jelent az előző év hasonló adatához képest.

Mindez ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a Tesla még mindig kis hal mennyiség tekintetében az autóiparban: például a Toyota 2021-ben 10 millió járművet gyártott, Korábban arról tett bejelentést a Tesla, hogy évről évre 50 százalékkal akarja megemelni a termelés volumenét.

Sanghaj mellett három Tesla-gyár működik: a kaliforniai Fremont mellett a texasi Austinban és Berlin mellett készülnek autóik.

Fremont a legnagyobb gyár: júliusban twittelt arról Musk, hogy kétmillió autó gördült itt le a gyártósorokról.

Júniusban arról beszélt a Tesla feje, hogy szeretné a sanghaji gyár kapacitását ismét régi fényében látni, valamint úgy fogalmazott, hogy Austinban és Berlinben jelenleg csak égetik a pénzt az ellátási lánc és a gyártás problémái miatt.

A Tesla-részvények 2022-ben közel 25 százalékkal estek, mivel a befektetők az infláció és a makrogazdasági aggodalmak miatt újraértékelik a gyorsan növekvő vállalatokat. Musk a múlt héten több mint hétmillió Tesla-részvényt adott el mintegy 6,88 milliárd dollár értékben, mivel peres ügyek kötik le a Twitter 44 milliárd dollárért történő megvásárlásáról szóló megállapodás felbontására tett erőfeszítései miatt.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×