Infostart.hu
eur:
379.35
usd:
321.73
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Biztonsági okokból törölték a túraautó-vk szombati futamait

A versenysorozat honlapjára feltöltött rövid közleményben nem tértek ki a törlés pontos okára, de minden bizonnyal a csütörtökön és pénteken is jelentkező gumiproblémák miatt döntöttek úgy, hogy nem rendezik meg a két versenyt.

Biztonsági okokból törölték a túraautó-világkupa (WTCR) második fordulójának mindkét szombati futamát a Nürburgringen.

A világkupában szereplő csapatok közül a Honda, valamint a vk-címvédő Lynk&Co versenyzői küzdöttek komoly gondokkal az abroncsokat illetően, a szintén Hondát vezető Tassi Attila például pénteken azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a csütörtöki első szabadedzésen a gumiproblémák miatt nem tudott megfelelő köridőt elérni.

A nemzetközi szövetség (FIA), a WTCR és a hivatalos gumiszállító, a Goodyear képviselői szombat reggel döntöttek úgy, hogy biztonsági okokra hivatkozva nem tartják meg a szezon harmadik és negyedik futamát a csaknem 26 kilométeres Nordschleifén.

"Csalódott vagyok, nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, különösen úgy, hogy ez a probléma minket már tavaly is érintett, kétszer a futamomat is befolyásolta, és pontokat veszítettünk miatta" - mondta az MTI-nek Michelisz Norbert, a Hyundai 2019-es vk-győztese, aki kiemelte, sem ő, sem csapattársa, Mikel Azcona nem tapasztalt most hasonló gondokat az abroncsokkal.

"Persze nem biztos, hogy birtokában vagyok minden információnak, de a magam részéről szívesen versenyeztem volna, úgyhogy megértem, ha a szurkolók csalódottak, én is az vagyok" - fogalmazott a 37 éves pilóta.

A Zengő Motorsport Cuprájával induló Nagy Dániel az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy nekik is voltak gondjaik a gumikkal, de egyik sem "robbant szét", vagy lett defektes.

"Általánosságban az volt a probléma, hogy bármilyen gumit is raktunk fel az autóra, nagyjából egy kör alatt annyira elhasználódott, hogy erős vibrációt érzékeltünk, és onnantól kezdve használhatatlan volt az abroncs. Tulajdonképpen fél kör alatt eldeformálódott a futófelület" - mondta Nagy.

"Szerettem volna versenyezni, megvolt már a tervem arra is, hogy hogyan javítok pozíciókat, de valóban túl sok volt a probléma ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk rajthoz állni" - tette hozzá.

A túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonja június 11-12-én a Hungaroringen, a nézők számára ingyenes Super Racing Festival keretében folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×