Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
311.59
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: pixabay

Felborulhat nyáron a lisztpiac

Drágulás várható az árstop lejárta után.

Most csendes a lisztpiac - mondta a VG-nek Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy húsvétra bevásároltak az emberek. Közben kiderült, hogy a kormány június végéig meghosszabbítja az árstopot.

A legközelebbi áremelés vélhetően megtöri ezt a csendet, és élénkül a forgalom. Ez a malomipari szereplők tervei szerint hamarosan, május második felében, június elején történhet meg. A 160 forint körüli kilogrammonkénti átadási árat a költségnövekedésből miatt körülbelül 15 forinttal fogják emelni

A búza ára az aratás óta több mint duplájára nőtt, a liszt kilónkénti átadási ára pedig 80-90 forintról emelkedett a 160 forintos szintre.

Július elejétől – a meghosszabbított árstop várható feloldásától – a most tervezettnél is nagyobb mértékű áremelésre kell számítani – mondta Lakatos Zoltán. A mostani tőzsdei árakkal számolva ugyanis 135 ezer forintos tonnánkénti búzaár várható arra az időszakra, ez pedig a malomiparnál 220 forint körüli – vagyis a jelenlegihez képest 60 forinttal magasabb – átadási árat feltételez.

Befolyásolja a helyzetet az orosz–ukrán háború is. Ennek egyik következménye, hogy az ukrán gabonából alig kerülhet exportra, a világpiacon így az árak alakulására ez a hiányhelyzet is hatással van. Ha elkezdődik a betakarítás, és nem érkeznek ukrán szállítások, akkor a közel-keleti és az észak-afrikai országok, valamint Törökország hatalmas igénnyel jelentkeznek majd a térség gabonapiacain. Ha ez így történik, akkor a magyar búzára is magas árat ajánlhatnak a hiányban szenvedő országok, és hiába lesz az államnak elővásárlási joga.

Így most azok a termelők, akiknek még van búzakészletük, megtartják az árut a magasabb árakban bízva – tette hozzá az elnök.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×