Infostart.hu
eur:
361.8
usd:
311.49
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
A BMW emblémája a müncheni székház előtt a német járműgyártó évenkénti részvényesi közgyűlésének napján, 2019. május 16-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Lukas Barth-Tuttas

Debrecenben gyártják majd először a teljesen elektromos BMW 3-as sorozatot

Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója megerősítette, hogy egy teljesen elektromos 3-as sorozattal egészül majd egyik legfontosabb modelljük következő generációja. A Neue Klasse nevű elektromos platformra épített modellt a debreceni üzemben gyártják majd.

A hvg.hu vette észre, hogy Oliver Zipse a BMW idei első negyedéves üzleti jelentése kapcsán mondta el: a modellt valamikor 2025 körül kezdik majd gyártani – írja az Autoevolution oldal. A BMW vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy

a Neu Klasse platformot csak teljesen elektromos autók gyártására használják majd,

míg korábban azt pletykálták, hogy az architektúra hibrid járműveket is kiszolgál majd. Az iparági vezető úgy látja, amikor az új platform debütál – és kifejezetten a 3-as sorozatra fog koncentrálni – az elektromos piac már olyan méretűvé fejlődik, hogy észszerű, hogy csak egy hajtáslánc legyen ezen az architektúrán.

A hvg.hu az is olvasható, hogy az új platformot túlnyomórészt a középkategóriás modellekhez használják majd, ezért a BMW az egyéb típusokhoz meghosszabbítja belső égésű motorjai élettartamát, tekintettel arra, hogy azokat nagyobb és nehezebb járműveken használják, mint például a legújabb 7-es sorozat. Az új modellel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ellentétben a Kínában jelenleg is kapható BMW i3-mal, amely lényegében egy 3-as sorozat, amelynek hagyományos hajtásláncát villanymotorra és akkumulátorcsomagra cserélték,

a Neue Klasse 3-as sorozat egy teljesen új dizájn,

amely várhatóan nagyobb akkumulátorcsomagot tartalmaz, mint a 66,1 kWh-s egységű ű kínai i3-asé. A debreceni gyár fejlesztési igazgatója Jochen Lorenzen tavaly hvg.hu-nak arról beszélt, hogy évente 150 ezer autó gyártására tervezik az üzemet.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×