Infostart.hu
eur:
374.89
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Sharp shards of car glass on the asphalt
Nyitókép: Berezko/Getty Images

Autósként erről mindenképp tudnia kell

Összetörték az autóját az elmúlt öt évben? Talán önnek is jár még kártérítés a biztosítótól! Az igényt minden esetben a károsultnak kell jeleznie.

Teljes a zűrzavar a gépjárművagyon értékcsökkenésének piacán, és a biztosítók nem is akarják, hogy ez megszűnjön – mondta a Világgazdaságnak a Karteritesed.hu portál két alapítója, Dobi László és Leel-Őssy Lóránt, akik egy olyan digitalizált termékkel álltak elő tavaly szeptemberben, amely szerintük transzparensen, az érvényes jogszabályokat kihasználva segít a magyar autósokon. (Az értékcsökkenési kártérítés az az összeg, amennyivel a gépjármű értéke alacsonyabb a baleset után, mert bár a szervizben megjavították, sérült volta miatt a piaci értéke már kisebb.)

A Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a Karteritesed.hu-nál úgy számolnak, hogy az idén 14-15 ezer autós lehetne jogosult erre a kártérítésre, amelyről azonban a tapasztalataik szerint az autósok kevesebb mint 1 százaléka hallott. Adataik alapján az eddigi ezer kalkulációból és 250-300 szakértői véleményből álló ügy 98 százalékában sikerrel jártak, tehát az ügyfél megkapta az általuk kalkulált összeget. Kiemelték, hogy

az értékcsökkenési kártérítés a károkozótól és biztosítójától öt évig kérhető, mert ennyi az elévülési idő.

Az alapítók hangsúlyozták, az általuk használt Melegh Gábor-módszer a biztosítókénál sokkal több paramétert vesz figyelembe, ráadásul a velük együttműködő szakember képlete a Magyar Nemzeti Banknál is rögzített sztenderd, a bírói gyakorlatban ez a módszer az elfogadott.

Megelégszik, vagy megijed az ügyfél

„Akadnak gyakori kifogások a kifizetésre, például hogy lízingelt autóról van szó. Arra a biztosító nem mindig hívja fel a figyelmet, hogy csupán meghatalmazást kell kérni a finanszírozótól. […] Ez a kaotikus rendszer azért tud fennmaradni, mert a károsultak 99 százaléka megelégszik a biztosítótól elsőre kapott összeggel, vagy megijed a biztosítójától, amely olykor hatóságként viselkedik, holott ugyanolyan vállalkozás, mint bármely más piaci szolgáltató” – mutatott rá Dobi László.

Szerinte korábban a legtöbb károsult nem is tudta, milyen lehetősége van a biztosítóval szemben, azok pedig, akik igen, nem akartak ezzel vesződni, mert a Karteritesed.hu szolgáltatása előtt a szakértői, illetve ügyvédi irodák 50 (esetenként magasabb) százalékos sikerdíja miatt nem volt kifizetődő egy kisebb kár esetén belekezdeni a folyamatba.

Az alapítók kiemelték, hogy a szolgáltatásuk díja a jogszabályok szerint teljes mértékben visszaigényelhető a károkozó biztosítójától igényérvényesítés jogcímen. Összegezve az értékcsökkenési kártérítést egy olyan szürke területnek nevezték a hazai biztosítási piacon, amelyet a jogalkotó a magyar autósok védelmében korrekten, jogszabályokban rögzített, ám a jogalkalmazás nem mindig támogatja az autósok érdekeit.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×