Infostart.hu
eur:
359.85
usd:
309.45
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin
money
Nyitókép: guinevra/Getty Images

A lovak közé csapott a forint – kérdés, meddig tart ki a kedvező hangulat

A korábbi jegybanki kamatemelések és az optimista piaci hangulat is hozzájárul ahhoz, hogy az elmúlt napokban erősödni tudott a forint – mondja Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő, aki szerint középtávon kitarthat a kedvező hangulat. Az eurót péntek este 357, hétfő reggel hét óra előtt pedig 356,7 forinton jegyezték.

December végén még 369 forintba került 1 euró, addig január első hetében, alig tíz nap leforgása alatt – 4 százalékot erősödve – a 355-ös szintre állt be, majd ugyan történt egy kisebb korrekció múlt pénteken, 357-re változtatva a kurzust, hétfőn ismét visszatért a jó kedv, és jelenleg ismét csak 356 forintot kell adni 1 euróért. Ez elsősorban a 4 százalékos kamat vonzásának köszönhető, illetve úgy gondolják a piacon, hogy a magyar infláció olyan mértéket ért el, hogy az MNB, ha nem is jó szívvel és rögtön, de további kamatemelő lépéseket fog majd tenni – foglalta össze röviden Korányi G. Tamás.

A tőzsdei szakértő arra is kitért, hogy forint árfolyamváltozása mindemellett a hazai tőzsde januári erőteljes erősödésével is magyarázható, miután több intézményi befektető is úgy súlyozta át a portfólióját, hogy megnövelte a magyar részvényeinek arányát – elsősorban a Molt és az OTP-t –, minek okán forintot is kellett vásárolniuk, hiszen a BÉT-en forintban zajlik a kereskedés.

Január első hetében általában is megnőtt a kockázatvállalás, így a hazai mellett a régiós valuták is gyors ütemben erősödtek, vagyis összességében a nemzetközi trendek állnak a fenti eredmények háttérében. Emiatt ugyanakkor

ha a „merészek és a félősek” egyensúlya újra megbomlik, és több lesz az utóbbi a piacon, akkor nyilvánvalóan egy újabb forintgyengülés indulhat.

„Úgy gondolom, hogy a következő hetekben, egy-két hónapban fogunk még 360 forint fölötti eurót látni, de addig, amíg a viszonylagos optimizmus kitart, addig örülhetünk az erős forintnak. Már aki örül, hiszen az exportőröknek ez nem feltétlenül jó hír” – fogalmazott.

Ha nincs külön, specifikus tényező – magyarán, ha egy-egy valuta nem áll kifejezett támadás alatt –, akkor az árfolyamoknál az általános hangulat a legfőbb befolyásoló tényező – mutatott rá Korányi G. Tamás. Váratlan hírek mindig jöhetnek, de a hosszú távú trendben az látszik, hogy az omikron hatása a világgazdaságra gyengébb, mint amitől november-decemberben még tartott a világ, így rövid-, illetve középtávon az optimizmus kitarthat.

Magyarországon azonban van egy speciális tényező, ami a bizonytalanságot növeli: az április 3-i országgyűlési választás.

Ahogy e dátumhoz közeledünk, az ezzel kapcsolatos spekulációk a forint megítélését is befolyásolhatják – emelte ki a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×