Infostart.hu
eur:
356.27
usd:
312.7
bux:
140102.24
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Paul Bradbury/Getty Images

Hónapos csúszásban: a Siemensnél is óriási kihívással küzdenek

Eredményes évet zárt a német technológiai konszern. Árbevétele a szeptember 30-án zárult pénzügyi évben 6,7 milliárd euróra nőtt, a magyar leányvállalat is jól teljesített, nőttek a megrendelések, az alapanyaghiányok miatt azonban megnyúlt a teljesítési idő – mondta az InfoRádiónak a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Siemes AG világszinten 11 százalékos bővüléssel 6,7 milliárd euró árbevételt ért el, miközben a rendelésállomány 57 százalékkal múlta felül a tavalyi évet. Jeránek Tamás az InfoRádióban elmondta, a nagy különbséget – világ minden piacán tapasztalható – szállítási nehézsége okozták, ezek ugyanis eltolták az árbevételek realizálását a megrendelésekhez képest.

A Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: a német technológiai konszern magyar leányvállalata is hasonlóan jó évet tudhat magáénak, miután a 2020-as – főként a Covid és az alapanyaghiány miatt – gyengébb év után 15 százalékkal emelkedtek a megrendeléseik, de az erősnek tekinthető 2019-es év fölött is jártak. Az árbevétel 30,5 milliárd forintot tett ki, ami visszaesés a korábbi évhez képest, azonban egy kiszervezés miatt a vállalat másképp számol, mint korábban. „Ha almát az almához hasonlítunk, akkor árbevételbe is növekedett az a két üzleti terület, ami a Siemens Zrt. alkotja ma” – fogalmazott.

Az elnök-vezérigazgató túlnyomórészt egyetértett azzal, hogy a koronavírus-járvány kezelése mellett már a válság után jelentkező másodlagos hatások, az elszabadult infláció, vagy az alapanyag- és energiarák emelkedése is gondot jelent a vállalatok számára. „Bár a Covid még nagyon is itt van, és okoz ez még fennakadásokat, hiszen sok az érintettség – fogalmazott Jeránek Tamás –, munkavállalók esnek ki, maradnak távol a munkahelyektől, ami főként a gyártásban nagyon kritikus.” De osztja azt a véleményt, hogy másodlagos hatásként az alapanyaghiány, a munkaerőhiány, a jól képzett szakemberhiány már átvette bizonyos szempontból azt a fajta koordináló szerepet, amihez igazodniuk kell, és ez befolyásolja a mindennapi tevékenységüket.

A fentiek eredménye az, hogy szállítási és megrendelési igény van, viszont az alapanyagok, alkatrészek hiánya miatt az időbeni szállítások, teljesítések megnyúltak, és ez óriási kihívás, ami a szakember szerint a 2022-es év első felében is maradni fog. Jeránek Tamás elárulta: sokszor még azokat a termékeket is 2 hónapos átfutással tudják teljesíteni, amiket korábban még egy héten belül, azonban több hónapos csúszásra is van példa. De ez elsősorban a megrendelés és az árbevétel számai között látszik, ami nem volt eddig szokásos – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.

Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája

Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény módosításának általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Emelkedést láthatunk az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×