Infostart.hu
eur:
354.45
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Tulajdonosváltás a Grand Tokaj Zrt.-nél

A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz, a szombaton megnyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják.

Az alapítvány elnöke Budapesten elmondta: a kormány régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásával, hiszen a helyi felsőoktatás múltja a 17. századba nyúlnak vissza. Stumpf István közölte, hogy az új tudásközpont egyik része a hagyományoknak megfelelően a pedagógus- és tanítóképzés lesz, emellett a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás, a gazdaságmenedzsment is helyet kap a képzési kínálatban. Egyedülálló kezdeményezésként jön majd létre a Tokaj Wine Business Institute, amely posztgraduális képzést fog nyújtani borászok számára.

Az alapítvány egyrészt kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és annak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Az összegekből az oktatás megkezdésén túl infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Sárospatakon szállodaépítés fejeződik be, föl kell újítani a tanítóképzőt, továbbá új kollégium és egyetemi kampusz is épül a szőlész-borász képzés számára - ismertette az alapítvány elnöke.

A Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy

új korszak kezdetének tekintik a tulajdonosváltást.

Goreczky Gergely hangsúlyozta, hogy a vállalat megújulása már 2013-ban elkezdődött, szigorú gazdálkodással javították az eredményességet, a velük szerződött termelőkkel hosszú távú kapcsolatra törekednek. A Grand Tokaj Zrtr.-nél ma már évente csaknem 5 millió palack készül, 38 országban értékesít, és bízik a további terjeszkedésben - tette hozzá.

A Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke, Szabó László az állam kivonulását úgy értékelte, hogy a kormány a helyiekre bízta a Grand Tokajt, amely a gyakorlati oktatást, és piaci szempontú kutatási hátteret biztosít az egyetem számára. A térség ezzel új lehetőséget kapott, de szükség lesz nagyobb szerkezeti átalakításokra, többek között a fajtaszerkezet, a termelési-betakarítási módok átértékelésére, az éghajlati változások felmérésére - hangsúlyozta. Az egyetem és a vállalat összekapcsolódását a Grand Tokaj Zrt. főborásza is üdvözölve. Áts Károly szerint a kapcsolatoknak a helyi gazdák is hasznát látják, a minőség sokat javult az utóbbi években.

A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik. Az egykori Tokaji Kereskedőház 2013-ban újult meg. Az átalakulás része a vállalati és termékarculat frissítése, a korszerű borászati központ létrehozása is.

Az 1993-ban létrejött tolcsvai központú társaság forgalma a nyilvános jelentés szerint 2019-ben meghaladta, 2020-ban megközelítette a 2,7 milliárd forintot, és tavaly már a külföldi értékesítés aránya volt nagyobb a nettó árbevételen belül.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×