Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Egy diákmunkás régi iratokat rendez a nyíregyházi önkormányzat irattárában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: Balázs Attila

Van munka most a diákok számára, csak éppen válogatni nemigen lehet

Az InfoRádiónak nyilatkozó diákmunkaügyi szakember szerint 60-70 ezer diák számít most fizető nyári elfoglaltságra, de néhány figyelmeztetés nekik is fontos most.

Június 15-én véget ért a tanév, a nyári vakációval együtt megkezdődött a diákmunka fő szezonja is.

Az InfoRádiónak a Meló-Diák Universitas Szolgáltató Iskolaszövetkezet cégvezetője, Majzik Nándor elmondta, idén már könnyebb munkát találni a diákoknak, hallgatóknak, a legrosszabb év a 2020-as volt a koronavírus-járvány miatt.

"A munkák minden évben június eleje-közepétől tartanak egészen augusztusig, amikor már benne van egy-egy fesztivál, illetve kezdődnek a gólyatáborok is" - vázolta.

A jogszabály szerint 15 éves kortól lehet iskolaszövetkezeten keresztül munkát végezni, de a legfiatalabbak csak az iskolai tanszünet alatti időre vállalhatnak. 16-17 éves korban már egész évben lehet dolgozni a Munka törvénykönyve szerinti megkötésekkel, 18 éves kortól viszont már szabadon lehet dolgozni.

Majzik Nándor csak érdekességként említette meg, hogy 15 éves kor alatt is lehet dolgozni, de csak speciális esetekben, gyerekszínészeknek reklámforgatáshoz, gyámügyi engedéllyel, de ez nem érint tömegeket.

Arra azért külön felhívta a figyelmet, hogy a

18 éven aluliaknak szülői hozzájárulás szükséges a munkavégzéshez,

de ez a gyakorlatban nem szokott problémát okozni.

Hogy milyen típusú munkát kaphatnak a diákok, hallgatók, arra kétfelé választva válaszolt Majzik Nándor.

"Aki egész évben dolgozik, annál már megjelennek a hosszabb betanítást igénylő, szakmaibb jellegű munkák, és itt általában részmunkaidős tevékenységekről van szó, egyetem vagy egyéb munka mellett. A csak nyári munkára jelentkezőknél egyszerűbb feladatokról van szó, strandos munkákról, vendéglátásról, turisztikai tennivalókról."

Példaként említette, hogy a most zajló futball-Eb helyszíni feladatait is rengeteg fiatal látja el nyári munka keretei között.

Előfordulhat még irodai adatrögzítős munka, illetve gyári tevékenység is, fizikai munka - tette hozzá a szakember.

Hogy a járványfaktor most is játszik-e, arról azt mondta,

a két évvel ezelőttihez képest rosszabb a helyzet, a tavalyihoz képest viszont javult, bár nagyon sokan szeretnének most dolgozni.

"Válogatni nem fog tudni idén, aki dolgozni szeretne, 2019-ig viszont ez is jellemző volt" - fogalmazott.

Szektorális adatok szerint 60-70 ezer diákot érint a nyári munka, éves szinten 180 ezer érintett diákról van szó, akik bruttó 1200-1300 forintot keresnek óránként (Budapesten 1300-1400 forint, vidéken 1000-1200) - ebből idén még lejön a 15 százalékos szja, jövőre már nem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×