Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Résztvevők melegítenek az Európa-napi fesztivál 13 év - 13 km elnevezésű futóversenyén Budapesten, a Szabadság téren 2017. május 7-én.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Miért ne lehetne 5 százalékos a futóversenyek nevezési díjának áfája?

Ezt a kérdést feszegeti most a Szabadidősport-esemény Szervezők Országos Szövetsége.

A Szabadidősport-esemény Szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) javaslatot tesz a nevezési díjak 5 százalékos áfájának bevezetésére.

A legnagyobb és legrangosabb hazai szabadidősport-eseményeket tömörítő szervezet 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan kohéziót teremtsen ezen a területen, amely kellő erővel és súllyal bír az illetékes döntéshozók előtt is. Az egyre nagyobb bázissal rendelkező SZEOSZ úgy számol, hogy az áfacsökkentéssel még többen fognak indulni az egyes szabadidősport-eseményeken.

Kocsis Árpád, a szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta:

tanulmány is készült a témában.

"A kérés gazdasági alátámasztására a PwC Magyarország elkészítette az áfacsökkentés hatástanulmányát, mely szerint az állami költségvetésnek alig 400 millió forint közvetlen kiesése származna. Ellenben az 5 százalékos áfa hatására generált magasabb részvétel, az aktívabb életmód csökkenti az állam egészségügyi költségeit, mivel a sportos ember sokkal ritkábban fordul orvoshoz, vásárol gyógyszert, nem, vagy lényegesen később kapja el a civilizációs betegségeket" - tette hozzá Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.

A SZEOSZ jelezte, tisztában van vele, hogy a gazdaság sok területe tesz javaslatot a 27 százalékos általános áfa csökkentésére, azonban tevékenységéből adódóan vallja:

"Ne csak azon termékek áfája legyen alacsonyabb, ami hízlal, hanem az is, ami fogyaszt!".

A SZEOSZ mindezek mellett elindította a Sportold magad egészségesre! mozgalmat. Ugyanezzel a címmel egy kisfilm is megjelent, melyben a szabadidejükben rendszeresen sportoló orvosok mondják el véleményüket a mozgás, és kiemelten a Covid-időszak alatti, illetve utáni aktivitás, sportolás szerepéről.

"A világjárvány megmutatta, milyen fontos, hogy az emberek fittek, egészségesek legyenek. Tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy a sport, a rendszeres mozgás, a testedzés segít megelőzni pont azon betegségeket (magas vérnyomás, szív és érrendszeri problémák, cukorbetegség, elhízáshoz köthető bajok), amelyekben mi magyarok világviszonylatban nagyon elöl állunk a statisztikákban" - áll a SZEOSZ összegzésében.

Címlapról ajánljuk

Széles körű fizetéscsökkentést jelentett be Magyar Péter

Radikálisan csökken a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az állami vállalatok vezetőinek fizetése – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×