Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
321.55
bux:
133401.48
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

ITM: ágazati bértámogatás: érkezik a májusi kompenzáció is a cégek számláira

A kormányhivatalok a napokban előlegként utalták el a májusi bértámogatásokat, a programban így már összesen több mint 84 milliárd forintot fizettek ki idén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkárt idézve szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint Schanda Tamás hozzátette: eddig mintegy 30 ezer, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozás kapott segítséget 176 ezer munkavállalója megtartásához. A cégeknek azonban érdemes más lehetőségeket is megfontolniuk ahhoz, hogy megerősödve kezdhessenek bele újra a munkába - javasolta.

Azt mondta: Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élen jár az átoltottságban, ennek köszönhetően a kormány elkezdhette a gazdaság újraindítását. Egyre több szolgáltatás válik ismét elérhetővé, és az emberek fokozatosan visszatérhetnek megszokott életükhöz. Ezzel rengeteg munkavállaló is visszakapja a lehetőséget arra, hogy dolgozhasson - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány egyik legjelentősebb intézkedése az ágazati bértámogatás, amely a legrosszabb helyzetbe került szektorok cégeinek segít. Elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedő vállalkozások igényelhetnek állami hozzájárulást a munkahelyek megőrzéséhez május végéig. A programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi - emlékeztetett.

Schanda Tamás kitért a Magyar falu vállalkozás-fejlesztési programra is, amelyben a kisebb településeken működő cégek pályázhatnak ötmilliárd forintra. A pályázók 2-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, amelyet sokféle célra használhatnak fel. A lehetőség igénybevételéhez akár 30 százalék önrész is elegendő - ismertette a program részleteit.

Az államtitkár további lehetőségként említette még a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt, amelyet 10 millió forint értékben, 10 évre vehetnek fel a kisebb vállalkozások, a törlesztést pedig elég akár 3 év múlva megkezdeniük.

Kiemelte: az ITM elsődleges feladataként kezeli a munkahelyek megtartását, újak létesítését. A munkaalapú társadalom kiépítésében elért eredmények válságállónak bizonyultak, a foglalkoztatottak száma ismét meghaladja a 4,6 millió főt Magyarországon - mondta, hozzátéve: a munkavállalók száma jellemzően a magas hozzáadott értéket termelő ágazatokban nőtt, az IT szektorban több mint 34 ezerrel, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben pedig mintegy 26 ezerrel.

A képzett és tapasztalt informatikusok, fejlesztőmérnökök és kutatók célzott bértámogatását május 23-ig kérhetik még a cégek. A kormányzati intézkedések a járvány kitörése óta összesen mintegy 1,7 millió munkahely megvédéséhez járultak hozzá - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Egyműszakos működésre áll vissza a mecédes magyarországi szupergyára

Egyműszakos működésre áll vissza a mecédes magyarországi szupergyára

Úgy tűnik, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában egyszerre zajlik nagyszabású beruházás és látványos termelés-visszafogás, miközben a vállalat és a kormány továbbra is sikertörténetként kommunikálja a fejlesztéseket. Az ellentmondásos helyzetre az ad okot, hogy a 24.hu információi szerint az üzem egyes területein 2026 elején egyműszakos munkarendre álltak át, ami a dolgozók tapasztalatai szerint jelentős kapacitáscsökkenést takar, noha a hivatalos kommunikáció ezt átmeneti, technológiai okokkal magyarázza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×