Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
314.38
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Utasok a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. július 17-én. A reptéren a forgalom jelenleg a koronavírus-járvány előttinek csupán a töredéke, de hétről hétre több járat és utas fordul meg itt. Júliusra már csaknem tízezerre nőtt a napi utasszám, ami jelentős növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A járvány után sem jön el az olcsó nyaralások kora

2022-től visszatérhet a turizmus a megszokott kerékvágásba, az akciók helyett a rugalmas feltételekkel kereshetik az utazók kegyeit.

Tömeget tapasztalni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az emberek a korlátozásokat betartva, de elutaznak, ahova lehet, így az enyhe szabályokat alkalmazó Zanzibárba, Tanzániába, Dominikára, Mexikóba – mondta a Pénzcentrumnak a Turisztikai Fejlesztők és Tanácsadók Szövetségének alelnöke. Karsai Árpád szerint ez aggályos a járvány miatt.

Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy amint feloldják a korlátozásokat, és meglesz a szükséges átoltottság, újra felpörög a turizmus. Úgy vélekedett, eleinte igyekeznek majd a kisebb sűrűségű területekre utazni az emberek, de fokozatosan vissza fog térni a városi turizmus.

Az alelnök arra számít, hogy

az idei év még nagyon lassan fog beindulni, de akár már jövőre visszatérhet az élet és vele együtt a turizmus is a megszokott kerékvágásba.

Az iparág résztvevői tényleg mindent megtesznek, hogy újraindítsák a turizmust, és úgy néz ki, hogy győzött a világútlevél álláspontja, és a légitársaságok nemzetközi szövetsége márciustól elindítja az utazási igazolványt, ami lényegében egy digitális egészségügyi oltási igazolás, amely tárolja a negatív PCR-tesztet, illetve az oltási igazolását. Elsősorban az átoltottak fognak tudni utazni, de a légitársaság és célország szabályaitól függően a negatív PCR-teszt is elég lehet. A globális bizonytalanságot mutatja, hogy a leghitelesebb két nemzetközi szervezet a WTO és a WTTC eltérően értékelte, üdvözölte illetve elutasította e megoldást – fejtette ki.

Karsai Árpád szerint a turisták visszacsábításáért folyó kampányban résen kell lennie a régiós szabályozásnak, a városi szabályozásoknak, hogy viszonylag jól elossza a tömeget.

A versenyben lehengerlő kedvezmények várhatók eleinte, de ahogy a kereslet tömeges lesz, az árak visszatérnek a megszokotthoz – vélekedett az alelnök, aki arra számít, hogy elsősorban a rugalmas foglalási feltételek, a díjmentes módosítás, az előlegtől való eltekintés lesznek a verseny eszközei. A népszerű helyek nem fognak árengedményre kényszerülni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Vihar előtti csend a devizapiacokon, kihívások várnak a forintra

Vihar előtti csend a devizapiacokon, kihívások várnak a forintra

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a hetet, de az iráni háborúról szóló hírek bármikor kilengéseket hozhatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×