Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
325.78
bux:
142656.13
2026. november 6. péntek Lénárd

Barna Zsoltot javasolják az MKB Bank Nyrt. vezérigazgatói posztjára

Az MKB Bank Nyrt. december 14-i rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot javasolják a vállalat vezérigazgatói posztjára - közölte az MKB Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Egyúttal javasolják, hogy a közgyűlésen Barna Zsoltot válasszák meg az MKB Bank Nyrt. igazgatóságának belső tagjává és elnökévé 2021. január 1-től 5 évre. A jelölt megválasztásához a Magyar Nemzeti Bank engedélye is szükséges - tették hozzá.

Közölték, Barna Zsolt a pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 2010 óta pedig az OTP Csoportnál dolgozott: 2016 és 2018 között az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. elnökvezérigazgatói, emellett szinte ugyanebben az időben az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját töltötte be. 2019 decemberétől az OTP Csoport szlovén leánybank igazgatóságának elnöke volt, 2020. júliusáig az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Idén október 30-tól pedig a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke lett.

A közlemény szerint a személyi váltásra azért van szükség, mert Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója 2020. december 31-vel - illetve a közgyűlés által megválasztott új igazgatósági elnök tisztségének kezdőnapjával, de legkésőbb 2021. március 1-jével - lemondott a társaságnál betöltött igazgatósági tagságáról és elnöki tisztségéről, egyúttal munkaviszonya a lemondás hatályba lépésének napjával közös megegyezéssel megszűnik.

Az MKB Bank Nyrt. részvényeit a BÉT standard kategóriájában jegyzik.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×