Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
325.72
bux:
143027.96
2026. november 6. péntek Lénárd
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az öt hazai céggel kötött kutatásfejlesztési támogatási megállapodás aláírása előtt a minisztériumban 2020. október 30-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Harmadával csökkenhetnek az adófajták

A kormány adócsökkentésre épülő politikája a járvány ellenére is folytatódik – közölte Varga Mihály.

Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött, a járványidőszak is rámutat annak fontoságára, hogy Magyarországon a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta - mondta a pénzügyminiszter a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adózást érintő aktualitásokról rendezett közös online konferenciáján.

Varga Mihály kifejtette: a koronavírus-járvány jelentősen nagyobb károkat okoz, mint a 2008-as hitelválság, a különbség az, hogy Magyarország gazdasága most stabil, pénzügyileg a saját lábán áll, az állami bevételek pedig válság idején is befolynak. Ez tette lehetővé azt, hogy tavasszal egyből át tudtak csoportosítani a járvány ellen védekezésre, a gazdaságvédelemre és a munkahelyek megtartására - közölte.

A versenyképesebb adószerkezet megőrzése és megerősítése, a költségvetés konszolidációja az adóelvonási szint csökkentése mellett, a foglalkoztatás szintjének emelése, a demográfiai trendek javítása, valamint a nemzeti érdek határozott érvényesülésének elősegítése marad a hazai adópolitika legfőbb célkitűzése – emelte ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter előadásában az elmúlt évtizedre visszatekintve kiemelte, hogy az új korszakot hozott a jövedelemadózásban az egykulcsos személyi jövedelemadóra való átállással, illetve a családi kedvezmények rendszerének megerősítésével, a munkáltatók terheinek fokozatos csökkentésével. Mindez maga után vonta a beruházások bővülését, a munkahelyek számának növekedését és a bérek emelkedését. Varga Mihály a családok adójának mérséklése mellett az adópolitika fontos elemének nevezte a vállalkozások terheinek csökkentését utalva többek között az uniós szinten legalacsonyabb társasági adómértékre, illetve a kisvállalkozásokat segítő könnyítésekre.

Az adócsökkentések mögött az eredményes gazdaságfehérítés áll – emlékeztetett a tárcavezető utalva az ekáer, az online pénztárgépek, valamint az online számlázás sikeres bevezetésére, amelyek nemcsak a feketegazdaság elleni küzdelemben, hanem a digitalizációs módszerek elterjesztésében is fontos szerepet kapnak. Varga Mihály kitért arra is, hogy

a kormány a jövőben újabb adóadminisztrációt könnyítő intézkedéseket vezet be:

2022-ig harmadával kívánják csökkenteni adófajták számát, illetve az adóügyek háromlépcsős digitalizálása révén néhány éven belül az EU-ban Magyarországon lehet a legegyszerűbb az adóügyintézés.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Azért nem sűrűn fordul elő olyan pániknap az amerikai tőzsdéken, mint amilyen tegnap volt. Nem is nagyon vagyunk ehhez hozzászokva az elmúlt évek szinte töretlen tőkepiaci emelkedésében. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó sztorikat, a félvezető gyártókat, az adatközpont üzemeltetőket brutálisan büntette a piac, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy széles piaci esés volt. Most adódik a kérdés, hogy az ilyen pánikhelyzetek a legjobb vételi lehetőséget adják-e, és most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére, vagy csak most kezdődik az igazi zuhanás. Megnéztük az elmúlt húsz év tőzsdei adatait, hogy mi történt a nagy tőzsdei pánikokat követő napokban, hetekben és hónapokban, mekkora profitot lehetett elérni, vagy éppen mekkora veszteségeket kellett átmenetileg elviselniük a befektetőknek. Van néhány igencsak meglepő számunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×