Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.64
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond az Iránytű a négy százalékhoz címmel megrendezett Figyelő Top200 konferencián a Várkert Bazárban 2018. október 12-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Matolcsy György: a versenyképességi reformok zömét most kell elindítani

Az évtized elején dől el, hogy megnyerjük vagy eltékozoljuk a történelmi időt - fogalmazott a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu oldalon közölt írásában azt hangsúlyozva, hogy az évtized drámai indulása után gyors és erős növekedési fordulatra van szükség.

A jegybankelnök azt írta: erre a fordulatra építve lehet visszatérni a fenntartható egyensúly képletéhez, és 2030 végére elérhetjük az EU akkori átlagos fejlettségi szintjének 100 százalékát, az osztrák fejlettség közel négyötödét.

Matolcsy György hangsúlyozta: az évtized versenyképességi reformjainak zömét most kell elindítani ahhoz, hogy az egész évtized során kifejtsék hatásukat. Megemlítette, hogy az elmúlt évtized 50 legfontosabb reformjából 43-at 2010 és 2013 között valósítottak meg és indítottak el.

Most 2010-zel szemben először vissza kell nyerni a növekedést, és annak eredményeivel visszaállítani az egyensúlyt

- írta.

Hozzátette: párhuzamosan kell kezelni a fejlesztéspolitikát és a versenyképességet, az uniós és a hazai - jegybanki, banki és költségvetési - források legalább 50-50 milliárd euró értékben való kombinálásával egyszerre lehet elérni valamennyi megcélzott fordulatot.

Példaként hozta Ausztria sikerét,

amelynek egyik titka, hogy mintegy 170, a globális piac réseit kihasználó, és ennek köszönhetően nagyra nőtt családi vállalkozás adja a GDP gerincét. Szavai szerint ezt érdemes ismételni, csak más réseket kell figyelembe venni. Úgy fogalmazott: ebben az évtizedben nem nyerhet az, aki nem hajtja végre a digitális átállást az élet minden területén, az nyer, aki a hálózati és platformműködésre tér át az üzleti élet minden területén.

Matolcsy György szerint a győzelemhez a térszerkezet átalakítása kell a gazdasági felzárkózás és a versenyképességi fordulat számára. Ez egy 4 millió főt érintő Budapest Régiót jelent, amely a városhálók szövetségéből merít. Ezek a városhálók az államhatáron belül és a Kárpát-medencében működnek: ilyen a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok háló, a Győr-Szombathely-Sopron háló, a Székesfehérvár-Balaton-Veszprém háló, valamint a Szeged-Szabadka-Újvidék háló és még más hasonló kapcsolódások.

A győzelemhez jelentős tőkekivitel, azaz hazai profitot is termelő "kifektetések" végrehajtása is kell a stratégiai ágazatokban a Kárpát-medencében és a tágabb régióban egyaránt. Matolcsy György szerint az hozhat sikert, ha a modern ágazatokba külföldről érkező közvetlen beruházások (FDI) és a szolgáltatások mellé saját tulajdonú ipart épít Magyarország.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×