Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Matolcsy György, az MNB elnöke beszél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által rendezett Lámfalussy Lectures Konferencián Budapesten 2020. január 20-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Elemző: akár az "atomfegyvert" is bevetheti a Magyar Nemzeti Bank

Vagyis azt, hogy a jegybank - ahogy azt például a lengyelek is tették - állampapírt vásárol a másodpiacon, hogy növelje a bankrendszer likviditását és leszorítsa a hozamokat - mondta az InfoRádiónak Beke Károly, a Portfolio elemzője a monetáris tanács keddi ülésén várható eseményekről. Az alapkamat változtatására ugyanakkor nem számítanak az elemzők.

Rég volt ennyire nehéz helyzetben a Monetáris Tanács, mint a keddi kamatdöntés előtt - mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője. Szerinte alapvetően két tényező befolyásolja majd a várható döntést. Az egyik, hogy az infláció az év elején jóval a jegybanki cél fölé emelkedett, bőven 4 százalék feletti áremelkedési ütemet regisztráltak januárban és februárban is. Részben emiatt korábban arra lehetett számítani, hogy a szigorítás felé mozdul majd el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a márciusi döntés során, hiszen az inflációt kordában kell tartani. Nagy Márton alelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy minden eszközt igyekeznek bevetni ennek érdekében.

Azóta azonban sok minden történt a világgazdaságban, most elsősorban a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos félelmek uralják a piaci hangulatot. "Ez egyrészt történelmi mélypontra lökte a forint árfolyamát a múlt héten, és voltak olyan elemzői vélemények, amelyek szerint csak kamatemeléssel tudná megállítani az MNB a forint további gyengülését" - mondta Beke Károly.

A koronavírus reálgazdasági hatásai, a gazdaság lassulása, a munkahelyek elvesztése inkább laza monetáris politikát, akár a jelenlegi laza kondíciók fenntartását, akár további lazítást indokolna.

"Most e két cél között kellene egyensúlyoznia a Magyar Nemzeti Banknak"

- mondta az elemző. Szerinte egyelőre úgy tűnik, hogy inkább a második szempont lesz az erősebb, és akár további lazításra, de legalábbis az eddigi kondíciók fenntartására lehet számítani.

Korábban többször beszéltek az elemzők arról, hogy minimálisra csökkent, gyakorlatilag teljesen elfogyott az MNB eszköztára a beavatkozásra. Az elmúlt hónapokban már elsősorban a bankrendszeri likviditáson keresztül próbáltak hatni a pénzpiaci kamatokra - amint azt a hétfői szokásos deviza-swap tenderek is mutatták - és ez hatással volt a bankközi kamatokra is. Most a szakértők azt gondolják, hogy az elmúlt hetek globális és régiós jegybanki lazításai után könnyen elképzelhető az, hogy az MNB is nagyobbat lép, és még a maradék mozgásterét is kihasználja - mondta Beke Károly. Szerinte ez jelentheti akár az alapkamat csökkentését is, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, de most a koronavírus gazdasági hatásai miatt akár indokolt is lehet.

De jelentheti az állampapírvásárlással kapcsolatos korábbi tabu ledöntését is a Fedhez, vagy az Európai Központi Bankhoz hasonlóan.

Ezt a jegybanki kötvényvásárlást egyfajta "atomfegyverként" szokták leírni az elemzők - tette hozzá Beke Károly. Ezzel két oldalról hatna a jegybank: egyrészt a bankok kötvényállományának megvásárlásával a bankrendszer likviditását tudná növelni, és leszorítaná a bankközi kamatokat.

Másrészt a múlt héten elég jelentősen emelkedtek a magyar kötvényhozamok, és ha mondjuk a másodpiacon vásárlóként belépne az MNB, akkor ezeket a hozamokat is kordában tudná tartani, vagy mérsékelhetné - mondta az elemző.

Szerinte a kötvényvásárlás egy jegybank életében az utolsó és talán a legdrasztikusabb eszköz, a Fed és az EKB is akkor alkalmazza ezt, amikor már teljesen elfogy a mozgástere.

Ahogyan az történt a 2008-as válság során, illetve az EKB azóta is folyamatosan állampapírokat vásárol.

Korábban a feltörekvő piaci jegybankok esetében ez nagyon ritka volt, a régióban pedig szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy erre az útra lépjenek. Ráadásul az EU-ban ez tilos is jegybankok számára, de most elképzelhető, hogy a rendkívüli helyzet miatt ezen is lazítanak egy kicsit.

"A múlt héten a lengyel jegybank a kamatdöntő ülés után bejelentette, hogy kész állampapírt vásárolni a másodpiacon, amennyiben ez szükséges" - mondta Beke Károly. Szavai szerint ezek a tabuk folyamatosan dőlnek le és emiatt számítanak arra, hogy MNB is nagyon erős üzenetet küldhet ezzel a piacok felé.

"Azt, hogy mindent kész megtenni azért, hogy kötvénypiacot kordában tartsa és közben a banki likviditást is növelje, ellensúlyozva a nehéz gazdasági körülmények következményeit" - tette hozzá Beke Károly.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×