eur:
404.06
usd:
351.9
bux:
97304.12
2025. június 18. szerda Arnold, Levente
Nyitókép: Pixabay

A felhasználók is sokat tehetnek az internet használhatóságáért

A magyarországi internethálózat bírja a megnövekedett terhelést, ettől függetlenül előfordulhat, hogy ha egy helyen sokan használják, akadozni kezd - mondta el az InfoRádiónak Krasznai Csaba kiberbiztonsági szakértő. A fővárosi adatforgalom harmadával bővült eddig, de a rendszer a dupláját is bírná.

Napközben, munkaidőben jelentősebb, 25-30 százalékos növekedést látunk az adatforgalomban, és ezzel hétköznap is beáll az a szint, ami a hétvégi forgalomra jellemző, annyi különbséggel, hogy egy kicsit korábban kelnek az emberek, korábban indul meg az adatok áramlása - mondta az InfoRádiónak Angeli János, a BIX Bizottság elnöke. Az egyik fő szolgáltatása a nonprofit egyesületnek a budapesti internetkicserélő központ üzemeltetése. A BIX összeköti a magyar távközlési cégeket, és az e cégek közti forgalom bonyolításában, kicserélésében segít. Jelenleg 75 szolgáltató csatlakozik a BIX-hez, ennek nagyjából a fele magyar.

Ez a nappali forgalombővülés még mindig jelentősen alacsonyabb, mint a megszokott éjszakai csúcs a kicserélőközponton. Ez utóbbiak esetében egyébként nagyjából 10-15 százalékos növekedést tapasztaltak, ami

"még abszolút kezelhető és biztonságosan szolgáltatható"

- tette hozzá Angeli János.

Az adatforgalom összetevőivel kapcsolatos statisztikát nem készítenek, általánosságban azonban elmondható, hogy a videós tartalmak viszik jobban a sávszélességet, ezért valószínű, hogy a növekedésben van szerepe a videokonferenciáknak, videómegosztásoknak és televíziós műsornézésnek.

"Előfordulhat, hogy még növekszik majd az adatforgalom, de én úgy gondolom, hogy nem lesz olyan volumenű bővülés, ami veszélyeztetné az infrastruktúránkat" - mondta Angeli János.

Jelenleg ugyanis a beépített kapacitás felét használjuk ki, vagyis egy duplázódás még azonnal kezelhető, és további kapacitásokat is üzembe tudnak még helyezni.

A veszélyhelyzet kihirdetése óta megugrott a magyar internet forgalma, hasonlóan Olaszországhoz. A korábbi évek tapasztalatai alapján ennek a sávszélességnek a java részét ma már azok a streaming videó szolgáltatások foglalják el, mint a Netflix és a YouTube, így nem véletlen, hogy az Európai Bizottság ezt a két szolgáltatót kérte fel arra, hogy lehetőség szerint csökkentsék a videostreaming minőségét, ezzel is kevésbé terhelve az európai távközlési hálózatokat - mondta az InfoRádiónak Krasznai Csaba kiberbiztonsági szakértő.

"Magyarország egyébként a világ egyik legjobban felkészített országa ebből a szempontból, nálunk van az egyik legjobb internet infrastruktúra az egész világon"

- mondta a szakértő. Ezért különösen érdekes helyzet ez a mostani, hogy az egyébként nagyon jó infrastruktúra mennyire bírja a ráboruló végfelhasználói terheltséget. Szerinte egyelőre nincsenek különösebb problémák és fennakadások a hazai hálózatnál és az internetszolgáltatásban.

Ám ha a felhasználó azt tapasztalja, hogy az otthoni vagy éppen a mobil internethozzáférésén akadozik, szakadozik a videó, akkor ez valószínűleg azért lehet, mert a környezetében sokan ugyanúgy interneteznek, mint ő. Ebben az esetben nemcsak saját magának, de a környezetében lévőknek is élvezhetőbbé teheti az internetet, ha spórol a sávszélességgel - tette hozzá a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.18. szerda, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Kedd este bekeményített Donald Trump amerikai elnök Iránnal szemben. Több közösségi médiás posztjában figyelmeztetést küldött Teheránnak és lényegében feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt. Egyes jelentések szerint az amerikai elnök komolyan fontolóra vette egy amerikai csapás lehetőségét Irán nukleáris létesítményeire, és összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot a műveleti központban. Nap közben egyre több sajtóorgánum írta meg azt, hogy Irán az izraeli bombázások hatására talán mégis hajlandó lenne tárgyalni a békéről. Izraelben felmerült annak a lehetősége, hogy mégis végezzenek Ali Hámenei ajatollahhal. Teherán az éjszaka folyamán csak minimális ellentámadásokat indított, hajnalban már elhagyhatták az izraeli városok lakói az óvóhelyeket. A NAÜ szerint megsemmisültek a natáni urándúsító centrifugái. Cikkünk folyamatosan frissül az izraeli-iráni konfliktus ötödik napjának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×