Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: BvOP

Lecsaptak a piaci résre, sokan váltanak szájmaszkgyártásra

Egy esküvöiruha-kölcsönző és egy színház is megtalálta ugyanazt a piaci rést, de úgy tűnik, beférnek rajta.

Számos szegmensben már a koronavírus híre is nagy pusztítást végez: a színházak a rendkívüli veszélyhelyzetben nem nyithatnak ki, de az esküvők sorozatos lemondása miatt is számos vállalkozó feje főhet. Vannak azonban, akik felveszik a kesztyűt a kihívásra.

A veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház számára szájmaszkok gyártásába kezdett a helyi Petőfi Színház - közölte maga a teátrum. Már megvették azt a speciális, erős, fertőtlenítő textíliát, illetve a szükséges kiegészítőket is, és a prototípust már be is mutatták, majd azonnal belefogtak a varrásba - más dolguk ugyanis most nincsen. Az első ütemben 600 maszkot gyártanak, minden előírást betartva - adja hírül a Vehír.hu.

Egy herendi varrónő is kitörési pontot talált a maszkvarrásban. Mint a Veol.hu írja, az asszony "két nap alatt csodát tett" kezdeményezésével: először is kórházi osztályokat, gyógyszertárakat, üzleteket, rendőrőrsöket, tűzoltó- és mentőállomásokat látott el két rétegű szájmaszkjaival. Korábban esküvőiruha-kölcsönzőt üzemeltetett, de érthetően, most nem nagyon megy a bolt.

Miután nagyon sokan keresték, a Facebookon kért segítséget, és rögtön be is futott hozzá anyagfelajánlás, volt, akitől 3 henger vásznat, volt, akitől temérdek gumit kapott a maszkgyártáshoz.

Mára több tízezer maszkra lett megrendelésük, így többen beszálltak a varrásba, még nyugdíjas hobbivarrónők is, de voltak, akik csak a szabásmintát kérték el tőle, megint mások a mosást és a szárítást vállalták.

A varrás előtt az anyagokat fertőtlenítik, nagy hőfokon fertőtlenítő folyadékkal mossák ki, majd a szárítóban 200 fokos gőzben teszik sterillé. Szerencsére az anyag nem megy össze, és az egészségügyi dolgozók számára is megfelelő védelmet nyújt a dupla réteg miatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×