Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István
A Göcsej Intercity indulás előtt a zalaegerszegi vasútállomáson 2020. január 9-én. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak a Zalaegerszeget érintő vasúti fejlesztésekről. A tájékoztatón Homolya Róbert, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a menetrendfejlesztés eredményeként 17-34 perccel csökkent Zalaegerszeg és Budapest között a vasúti közlekedés menetideje, a Göcsej Intercity (IC) vonatokkal 3 óra alatt lehet eljutni a zalai megyeszékhelyről a fővárosba.
Nyitókép: MTI/Varga György

138 millió utasa volt a MÁV-nak tavaly

A kormány és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elkötelezett az út- és vasúthálózat, a közösségi közlekedés eszköztárának folyamatos fejlesztésében, ez az ország gazdasági érdekeit, a magyar emberek, családok biztonságát, kényelmét is szolgálja - mondta Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára a MÁV-val közösen tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette, stratégiai célnak tekintik a vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának, hatékonyságának javítását, arra töreknek, hogy az egyre versenyképesebb vasút - összehangolva a buszközlekedéssel - kielégítő szolgáltatási csomagot kínáljon a közösségi közlekedésben.

Schanda Tamás elmondta, kiemelten kezelik a közösségi közlekedés, különösen az annak gerincét adó, környezetkímélő és gazdaságos vasút versenyképességének erősítését az egyéni közlekedési megoldásokkal szemben.

  • 2010 óta Magyarországon az elmúlt évtizedben több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg uniós társfinanszírozású vasúti projektek.
  • A tervek szerint további fejlesztésekre a kormány a 2016 és 2024 közötti időszakban összesen mintegy 1800 milliárd forintot fordít a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti beruházásokra.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a szolgáltatásfejlesztéseknek köszönhetően 2019-ben a MÁV-Start nemzetközi járatain 6 százalékkal többen utaztak - mintegy 3,1 millióan -, mint egy évvel korábban. Tavaly a belföldi forgalomban 138 millióan vették igénybe a vasúttársaság szolgáltatását, a vonalak többségén nőtt a forgalom az előző időszakhoz képest, legnagyobb arányban, 22,5 százalékkal a Budapest-Esztergom vonalon, nem sokkal maradt el ettől a Budapest-Kunszentmiklós-Tass és a Budapest-Tatabánya szakaszokon a forgalombővülés.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója részletezve a fejlesztéseket.

  • Tavaly megkezdték a Talent motorvonatok felújítását, az osztrák vasúttal közösen végzett munka eredményeként a 10 darabból álló teljes Talent-flotta közlekedni fog az év végétől.
  • A vasúttársaság saját fejlesztésű és gyártású új generációs InterCity kocsijai rendelkeznek európai minősítéssel, 50 százalék feletti magyar hozzáadott értéket jelenítenek meg, 2019 nyaráig 20 darabot, az idén mintegy 50 darabot gyártanak, cél, hogy a következő 4-5 évben lecseréljék a távolsági vasúti közlekedésben az elavult kocsikat ezekre a korszerű eszközökre.
  • A vontatás korszerűsítéséhez 115 villanymozdony beszerzésére megjelent a közbeszerzés, a vásárlást hitelből kívánják finanszírozni.
  • A Budapesti elővárosi forgalomban hamarosan megjelennek az első emeletes motorvonatok, a tervek szerint 2022-től a fővárosi agglomerációban csak korszerű motorvonatok közlekednek majd.

Homolya Róbert szólt arról, hogy 2019 nagy változása volt a jegyvásárlási szokások átalakulása. A MÁV applikáción értékesített jegyek száma jelentősen nőtt. Tavaly közel 4,6 millió darab belföldi vasúti menetjegyet, bérletet és felárat vásároltak az utasok a MÁV mobil alkalmazáson keresztül.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×