Infostart.hu
eur:
381.17
usd:
321.93
bux:
128218.04
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Az MSZSZ szerint az alapnyugdíj mindenkinek járna - a kormány nem így látja

Alapnyugdíj bevezetését, valamint a nyugdíjaknak az átlagbér 70 százalékához való felzárkóztatását is követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség egy 6 pontos csomag részeként. A kormány már reagált is: 2010 óta a nyugdíjak értékének megőrizésére törekszik, idén ezért 134 milliárd forinttal többet költ nyugdíjakra, mint tavaly.

Alapnyugdíj bevezetését, valamint a nyugdíjaknak az átlagbér 70 százalékához való felzárkóztatását is követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség abban a hatpontos követeléscsomagban, amelyet hamarosan hivatalosan is eljuttat a döntéshozókhoz.

Juhász László, a szövetség nyugdíjastagozatának elnöke az InfoRádióban elmondta, tervezési hiba miatt a kormánynak a nyugdíjasok 10 hónapon át "hiteleztek", ezért elvárható lett volna, hogy a 0,7 százalékos kiegészítés helyett kerek 1 százalékos pluszt kapjanak.

"Hogy ilyen ne történhessen meg újra, javasoljuk, hogy a kormány 2020 januártól a 2,8 százalék helyett minimum 3,5 százalékra tervezze az emelést" - írta le a követelések első pontját Juhász László.

További pontok:

2. Az infláció mellett a bérnövekedést is számolják bele a nyugdíjszámítás alapjába.

3. A helyettesítési arány figyelemmel kísérésre, vagyis hogy az utolsó nettó jövedelem és a nyugdíj százalékos különbségét csökkentse a kormány - az átlagbérek 70 százalékához közelítse azt, egy ötéves periódus alatt.

4. A kormány készítsen márciusig felmérést a nyugdíjasok helyzetéről, a korábbi nyugdíjak értékvesztésének mértékéről és tegyen javaslatok a durva különbségek csökkentésére.

5. Alapnyugdíj. itt az időskori elszegényedést gátolnák meg, hosszabb távon.

6. A kormány tekintse partnernek a mértékadó nyugdíjas-érdekképviseleteket!

Kormányválasz

A kormány 2010 óta a nyugdíjak értékének megőrizésére törekszik, ezért egy olyan rendszert hozott létre, amely garantálja a nyugdíjak értékállóságát - reagát az InfoRádiónak az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: az idei költségvetésben 134 milliárd forinttal több szerepel nyugdíjkifezetésekre, mint tavaly.

"Az elmúlt években több mint 10 százalékos vásárlóérték-emelkedés is volt a nyugdíjakban. Rezsicsökkentéssel, Erzsébet-programmal, rezsiutalvánnyal, Erzsébet-utalvánnyal is igyekeztünk az időseknek többlet juttatásokat adni, de ilyen volt a nyugdíjprémium is, amire az idei költségvetésben is szerepel 20 milliárd forint" - fogalmazott Rétvári Bence, aki hangsúlyozta, a nyugdíj összegét az határozza meg, hogy ki mennyit dolgozott és mennyi járulékot fizetett be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×