Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.54
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Számítógépen vásárolható autópálya e-matrica kinyomtatható ellenőrzőszelvénye 2017. január 5-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Roham indult a 2020-as éves e-matricákért

A megyei és országos éves matricákból 18 százalékkal több fogyott, mint tavaly ilyenkor, ezen belül az országos lefedettséget kínáló jogosultságot december első hetében 85 százalékkal vették meg többen, mint 2018 hasonló időszakában – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szerdán.

A közleményben felidézik, hogy 2019. december 1-jétől meg lehet venni elővételben a 2020. január 1-jétől 2021. január 31-ig érvényes éves autópálya-matricákat. Fontos, hogy

SMS küldésével nem áll fenn az elővétel lehetősége,

mivel ennél a vásárlási módnál a vásárlás napja egyben az érvényességnek is a kezdete.

A NÚSZ összesítése szerint az eladások már az első héten csúcsot döntöttek annak ellenére, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján nem az első hét a legerősebb az előértékesítésben.

Az éves e-matricából közel 20 ezret vásároltak az autósok, mintegy egyharmadával többet, mint 2018 decemberének első hetében. Ezen belül

kiugróan megnőtt az éves országos úthasználati jogosultságot váltók száma.

Tavaly ilyenkor még csak 4500 országos éves e-matrica talált gazdára, idén hét nap alatt viszont már 8400-at adott el ebből a típusból a szolgáltató, ami több mint 85 százalékos emelkedés.

Az éves matricák mindig a következő év januárjának végéig érvényesek, így

aki most először vesz országos vignettát 42 980 forintért, az akár 13 hónapon keresztül, korlátlan alkalommal használhatja Magyarország díjfizetős útjait.

A közleményben Bartal Tamás, a NÚSZ vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén mintegy 500 millió forint el nem költött kényelmi díj maradt eddig azoknak a zsebében, akik az egyéb elektronikus megoldások helyett az állami útdíjszolgáltató online felületén (ematrica.nemzetiutdij.hu) vásárolták meg autópálya-matricájukat; itt nem számolnak fel többletköltséget, csak az e-matrica árát kell megfizetni.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×