Infostart.hu
eur:
377.41
usd:
319.79
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Telenor.hu

Okosodik az autós közlekedés Magyarország útjain

Március óta egy okostelefonos applikációval is segíti a bajba jutott autósok mentését a Magyar Autóklub. A tesztelés után a rendszer most már széles körben elérhető – ismertette Marinka István, a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese az InfoRádióban. A Telenor új, autóknak készült okosórája az egyéni autózás és a flottaközlekedést segíti majd a jövőben.

Miután a digitalizáció ma már mindent áthat, ezért a Magyar Autóklub, amely a magyarországi assistance segélyszolgálati piac 70 százalékos részesedését tudhatja magáénak, ezen a területen kezdte el először hasznosítani mindazt, amit a digitalizáció jelenthet – fogalmazott az InfoRádiónak Marinka István.

A főtitkárhelyettes tájékoztatása szerint mára már bármely ügyfelük részére elérhető az az okostelefonos alkalmazás, amely segítségével – egy regisztrációs folyamatot követően – egyszerűen elérhető a Magyar Autóklub egy műszaki meghibásodás esetén. Tehát nincs szükség már a 188-as, vagy a különböző márka assistance ügyfelek számára megadott telefonszámokat hívni. Az applikáció használata nagyban segíti az autóklub munkáját, valamint lerövidíti a kiérkezés idejét, ami bizonyos értelemben nagyon fontos lehet – magyarázta a szakember –, hiszen a szervezet ugyan 45 percet vállal, ami számukra nagyon rövid időnek számít, viszont annak, aki lerobban, annak épp ellenkezőleg.

Idén március óta a Magyar Autóklub valamennyi segélyszolgálati gépjárműje fel van szerelve egy olyan okoskészülékkel és az említett applikáció beavatkozó változatával, amely

a segélykérést követően alig 13 másodperc alatt megtalálja az esethez legközelebbi szolgálatban lévő, és éppen nem foglalt Sárga Angyalt,

amelynek körülbelül 2 perce van arra, hogy elfogadja a felkérést. Amennyiben ez megtörténik, a 21. századi technológiának megfelelően az ügyfél azonnal kap az alkalmazásban egy értesítést arról, hogy ki, honnan érkezik és mikorra várható, mindez pedig egy térképen is nyomon követhető – ismertette Marinka István, hozzátéve, akik továbbra is a callcentert tárcsázzák, e-mailben, vagy SMS-ben kapnak egy hivatkozást, amin keresztül hasonló információkhoz juthatnak, mint az alkalmazást használók.

A Magyar Autóklub bízik abban, hogy az okostelefonos alkalmazásul minél szélesebb körben el fog terjedni. Telekommunikációs parterükkel, a Telenorral egy évvel ezelőtt kezdték meg a fejlesztést, elsőként a beavatkozói oldalt elkészítve, amely mára már teljesen magától, emberi beavatkozás nélkül végzi a feladatokat, így most végre elkezdődhet a magyar autósok minden csatornán történő megszólítása – fogalmazott a főtitkárhelyettes, hozzátéve, hogy azzal a pozitív bizakodással néznek ez elé, hogy rohamos tempóban fog nőni azon ügyfélmegkeresések száma, amelyek során már nem a telefonon jelentkeznek be a callcenterükbe, hanem ezen applikációt fogják használni.

Drivey

A Telenor Magyarország a napokban fogja bevezetni az autók okosóráját, a Drivey nevezetű új flottakövetési szolgáltatását, amit lakossági és kisvállalati ügyfeleik igényeire szabtak – fogalmazott az InfoRádiónak a Telenor digitális termékfejlesztési igazgatója.

A szolgáltatás egy nagyon egyszerű működést, installációt fog lehetővé tenni – magyarázta Homola Márton. Egy OBD2-es csatlakozó beiktatása révén a felhasználó egy egyszerű alkalmazáson keresztül információt kaphat az autója tartózkodási helyéről, hogy jár-e a motor, volt-e erős gyorsulása, vagy lassulása a járműnek, amiből valamilyen problémára lehet következtetni, vagy például az is látható, hogy milyen állapotban van a kocsi akkumulátora. A Telenor munkatársa kiemelte: a szolgáltatás kétféle csomagban lesz elérhető, a nagyobbik esetében a Drivey csomagban foglalt adatkeretig pedig folyamatos wifi hotspotként is működni fog az autóban.

A lakossági fogyasztók számára a már említett G4 képes wifi hostpontfunkció lehet az érdekes, valamint, hogy alapvető információkat kaphatnak az autójukkal kapcsolatban, míg a kisvállalati ügyfelek számára elsősorban az jelenthet előny, hogy nyomon követhetik a vállalkozás tulajdonában lévő autókat, beállíthatnak akár lokációs korlátot, amely átlépésekor figyelmeztetést küld a rendszer – említette példaként Homola Márton.

A szolgáltatás bevezetése december elejétől várható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×