Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Újabb négy pályázati felhívás jelent meg a Magyar falu programban 16 milliárd forint keretösszegben

Újabb négy pályázati felhívás jelent meg a kormany.hu oldalon a Magyar falu programban 16 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkányban.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy önkormányzati tulajdonú utak felújítására nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések számára. Járda- és polgármesteri hivatalok felújítására két-kétmilliárd forint, falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatására pedig 4 milliárd forint.

Valamennyi támogatás vissza nem térítendő, száz százalékos támogatási intenzitású hazai támogatásnak minősül - emelte ki.

Részletezte, hogy az önkormányzati tulajdonú útfelújításnál a pályázók közhasználatú parkoló felújításra és kialakításra is pályázhatnak, kerékpárutakat és hidakat renoválhatnak. Egy pályázó maximum harmincmillió forintig támogatható. A végső beadási határidő szeptember másodika.

Járdafelújítás anyagtámogatására maximum ötmillió forint nyerhető el,

a végső beadási határidő augusztus 30.

A polgármesteri hivatalok fejlesztésére azon önkormányzatok is pályázhatnak, amelyeknél a hivatal több funkciót is ellát, például orvosi rendelő, vagy közösségi tér működik benne. A pályázat keretében külső és belső felújításra, átépítésre, bővítésre, korszerűsítésre, a hivatalhoz tartozó parkoló kialakítására, kizárólag az épület előtti járda építésére, vagy térkövezésére, valamint akadálymentesítésre lehet fordítani az elnyert összeget.

A támogatás mértéke helyi települési önkormányzatoknál, amelyek önálló hivatalt tartanak fenn, vagy közös önkormányzati hivatalnál maximum 50 millió forint.

Tagtelepülés esetében pedig 30 millió forint az elnyerhető összeg. A pályázatok végső benyújtási határideje szeptember 12.

A falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatása keretében településenként egy darab falu-, vagy tanyabusz cseréjére, vagy beszerzésére lesz lehetőség. A maximális támogatás mértéke 15 millió forint, a pályázat végső benyújtási határideje szeptember 30.

Gyopáros Alpár a meglévő buszok cseréjével kapcsolatban azt mondta, hogy arra kéri a leendő pályázókat, a használt járműveiket ajánlják fel egy határon túli magyar település számára. Ezeket a felajánlásokat a Miniszterelnökség fogja koordinálni.

Beszélt arról is, hogy a kormány megerősítette a falu - és tanyagondnoki szolgálatokat, mert egyrészt az éves 3,1 millió forintos állami támogatás mértéke 4,2 millió forintra emelkedik, másrészt 2020. január 1-től nemcsak a hatszáz fő alatti települések igényelhetik ezt az állami támogatást, hanem a 800 fő alatti települések, 2022. január 1-től pedig az 1200 fő alatti települések is.

Emlékeztetett, hogy

eddig összesen 14 pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Programban mintegy 49 milliárd forint értékben. A 14 felhívásból négy esetében már eredményt is hirdettek.

A kormánybiztos július 29-én hétfőn már bejelentett négy pályázati felhívást, amelyek egyházi és önkormányzati fenntartású temetők felújítására, óvodaudvarok fejlesztésére és közterület-karbantartási eszközök beszerzésére terjednek ki.

Gyopáros Alpár beszélt arról is: a program célja az, hogy a magyarországi falvak népességmegtartó ereje növekedjen és a vidéki életszínvonal folyamatosan javuljon. Ennek érdekében a pályázati felhívások megjelenése előtt több mint ötven helyszínen tárgyalt az ötezer lélekszám alatti települések vezetőivel, civil és egyházi szervezetek képviselőivel, hogy a valós igényekre reflektáljanak a pályázatok.

Szalay Imre (Fidesz-KDNP) Bősárkány polgármestere megerősítette a kormánybiztos szavait. Elmondta, hogy ő maga is javasolta egy évvel ezelőtt az eszközbeszerzéses pályázatot, amelyet a héten hirdetett meg a Miniszterelnökség.

Bősárkány a program keretében eddig két pályázatot nyújtott be, amelyekre nyertek támogatást.

A jövőben szeretnének pályázni még egyebek mellett temető fejlesztésre, útfejlesztésre, óvoda bővítésre és önkormányzati gépbeszerzésre is. A településnek óriási segítség a program száz százalékos támogatású intenzitású pályázataiban rejlő számos lehetőség - emelte ki.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×