Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.62
bux:
146039.47
2026. november 3. kedd Győző
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke felszólal a 2019. évi központi költségvetés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 27-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kovács Árpád: Magyarország dönthet a magyar euróról, nem az EU

2022-re Magyarország csatlakozhat az euróövezethez, a nullszaldós költségvetés pedig akár már jövőre is elérhető – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

Pénzügyi stabilitást tükröz a 2020-as költségvetés – hangsúlyozta a Költségvetési Tanács elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kovács Árpád azt mondta: a büdzsé 4 százalékos GDP-bővülésre épít, ami tartható.

"Kedvező feltételek esetén, ha a programok végigmennek, és ha nem jön közbe semmi, akkor a 4 százalék jövőre is meglehet. Ehhez további intézkedések kellenek, versenyképesség-javítás, további fegyelem, az euróai uniós források jobb felhasználása."

Kovács Árpád kiemelte: a várakozások szerint

jövőre emelkednek majd az adóbevételek. Nőnek ugyanakkor az egészségügyi, a rendvédelmi és a honvédelmi kiadások is, mindez szerinte a jóléti költségvetés felé való elmozdulást jelzi.

A Költségvetési Tanács elnöke úgy látja, a büdzsének jobbára külső kockázatai vannak, ezek között a brexitet és a klímaváltozást is megemlítette. Kovács Árpád azt is elmondta: a kormány a korábban előrejelzett világválságra felkészült.

"Ez a költségvetés példa nélküli nagyságrendű tartalékot tartalmaz, amit el lehet költeni - vagy nem kell felhasználni, szemlélet kérdése... - majd akkor, ha a helyzet úgy alakul, hogy nincs gazdasági visszaesés."

Kovács Árpád szerint az európai gazdasági lassulás azonban nem jövőre, hanem 2021-22-re csúcsosodhat ki. A Költségvetési Tanács elnöke úgy látja:

akkorra Magyarország az euroövezethez is csatlakozhat.

"Bejön a pénz, és ez hátszelet ad. Egy olyan hátszél keletkezett, ami tulajdonképpen különleges megszorítás nélkül azt a helyzetet tudja teremteni, hogy az államháztartási - GDP-arányos - hiány le fog menni olyan 65 százalék környékére, és 2021-2022-re elérjük a 60 százalékot. Előáll az a helyzet, hogy

döntés kérdése lesz, hogy érdemes-e az euróövezethez csatlakozni vagy nem, és nem annak a kérdése, hogy bevesznek-e vagy sem."

Kovács Árpád szerint fegyelmezett gazdaságpolitikával a nulszaadós költségvetés akár már jövőre elérhető.

Alább megtekinthető, meghallgatható a teljes beszélgetés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×