Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Nagy segítséget kap száz kkv és mikrovállalkozás

Mintegy 100 vállalkozás nyert el másfélmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program idei első kiírásának keretében.

Az erről beszámoló pénzügyminiszter, Varga Mihály kiemelte: a program révén 2011 óta több mint 50 milliárd forint támogatás jutott el a magyar vállalkozásokhoz, amelynek köszönhetően 27 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A mostani pályázati körben 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járul hozzá,

tovább javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét - tette hozzá a tárcavezető.

Mint mondta: a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány kiemelten támogatja a technológiai fejlesztésüket és dolgozóik számának bővítését. A munkahelyteremtő beruházási támogatás elősegíti a még meglévő munkaerő-tartalék mozgósítását, valamint a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkóztatását is.

Varga Mihály emlékeztetett, a korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg - a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve - már 3,6 millió forint volt.

Augusztusban újabb kiírást hirdetnek meg, amelynek keretében további 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására.

A támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing-költségek is elszámolhatók - mondta a pénzügyminiszter.

Az NFA-2019-KKV kódjelű pályázati kiírás nyerteseinek listája a kormany.hu oldalon érhető el.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×