Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
325.38
bux:
144123.13
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Material-Plastik Kft. második gyártócsarnokának  átadási ünnepségén Soltvadkerten 2019. március 8-án. Az 1989-ben alapított műanyagipari vállalkozás 6 ezer négyzetméteres új üzemcsarnokának 3,1 milliárd forintos költségéhez a magyar állam 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
Nyitókép: MTI/Bús Csaba

Itt a bejelentés, indul a szuperállampapír

Mától jegyezhető az új lakossági állampapír, a Magyar Állampapír Plusz. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az 5 éves futamidő alatt a papír egy átlátható, kamatadómentes, lépcsős kamatozású konstrukció.

A papírt 100 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg, a kamatozása fix, lépcsős lesz. Varga Mihály pénzügyminiszter és a Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fundamenta is beszáll a Magyar Állampapír Plusz értékesítésébe.

A Portfolio.hu tudósításában emlékeztet arra, hogy a múlt héten kihirdetett 13+1 gazdaságélénkítő pontból a plusz egy pont a lakossági állampapír.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy az 5 éves futamidő alatt a papír egy átlátható, kamatadómentes, lépcsős kamatozású konstrukcióról van szó. A kötvény értékesítésébe a Magyar Posta is bekapcsolódik, új szereplőként pedig a Fundamenta is ott lesz a lakástakarékpénztárak között.

Varga Mihály elmondta még, annak ellenére, hogy a futamidő öt év, a körvény a rövid távú megtakarítók számára is kedvező, mert a visszaváltási árfolyamok miatt már rövid időn belül veszteség nélkül visszaváltható a papír.

A Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 2000 fős személyi bankár hálózatuk az állampapírok értékesítéséből külön vizsgát tett, így érdemben hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az ügyfelek számára az otthonaikba is el tudják vinni ezt a konstrukciót. Tátrai Bernadett elmondta, hogy tapasztalataik szerint az ügyfelek már nem csak egy megtakarítási formát vesznek igénybe, hanem többet is, a céljaiknak megfelelően. Egyre többen képesek nagyobb összeget is megtakarítani.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×