Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Fontos magyar iparág került veszélybe

Gazdaságtalanná vált a mintegy hétszáz hazai céget kiszolgáló vasúti fuvarozási forma.

Két éven belül veszélybe kerülhet a hazai vasúti árufuvarozás három alapvető formájából a legsérülékenyebb, az úgynevezett egyes kocsis fuvarozás, ha nem kap célzott állami támogatást – tájékoztatta a Világgazdaságot a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület.

Az egyes kocsis szolgáltatás költségei azért magasabbak az irányvonatokénál, mert szerelvényeit az útjuk során többször meg kell bontani a már megérkezett, illetve újként érkező kocsik le- és rákapcsolása miatt.

Ugyanakkor az egyes – más néven szórt – kocsirendszerben továbbítják

a hazai vasúti áru 20-25 százalékát, azaz évi 12 millió tonnát, így ezen múlik mintegy hétszáz magyarországi vállalat kiszolgálása is.

Az e szolgáltatással ellátott társaságok jelentős hányada kis- és középvállalkozás, de szórt kocsis rendszerben jutnak hozzá a küldeményekhez a stratégiai nagyvállalatok is.

Ám a szervezet szerint a jelenlegi támogatási rendszer anomáliái miatt a vállalatok csak a pénz egy részéhez tudnak hozzájutni.

Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×