Megindultak az olajipari termelő beruházások a kőolaj-kitermelőket tömörítő OPEC főtitkárának hétvégi nyilatkozata szerint. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője szerint valóban nagyobb az iparág aktivitása, de jórészt nem a tradicionális termelők ruháznak be.
Valamennyire növekszik a beruházási aktivitás az ágazaton belül, de ez
javarészt az amerikai palaolaj-termeléshez köthető
– mondta az InfoRádiónak Pletser Tamás, hozzátéve: a tradicionális beruházási volumen elmarad attól a szinttől, amit 2010 és 2014 között lehetett látni.
A szakértő szerint kérdés, hogy a beruházási összeg mekkora termelésnövekedést hoz magával, hiszen ma jóval alacsonyabb a költségszint, mint 3-4 évvel ezelőtt, tehát ugyanazért az összegért sokkal nagyobb volumenű fúrási, mérési és más szolgáltatást lehet vásárolni.
Élénkülésre számítani lehet, de ehhez stabilitásra lenne szükség az olajpiacon.
Ezt teljesen még nem látni, hiszen 86 dollárról közel 50 dollárra esett az ár két hónap alatt - fejtette ki.
A brent típusú kőolaj hordónkénti ára 67 dollár körüli szinten van, a decemberi mélypontokhoz képest volt egy erőteljes emelkedés, amit főként az OPEC intézkedéseinek lehet köszönni – tájékoztatott Pletser Tamás, aki jelentős emelkedést nem vár. Az elemző kiemelte: a globális gazdasági növekedés csökkenése is hathat a kőolaj-termelésre, negatívan.
Továbbra is a kőolaj jegyzési árának emelkedése és a komoly európai dízelhiány hat a hazai üzemanyagárakra – mondta a holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban. Bujdos Eszter szerint ugyanakkor a Mol kedvező piaci árazása miatt így is 40-50 forinttal olcsóbb a benzin és a gázolaj ára Magyarországon, mint a piaci ár és az árfolyam indokolná.
Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.