Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels

Gigantikus napelempark épül az Audi győri gyárterületén

160 ezer négyzetméteres lesz az egész.

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját jövő év elejéig, mintegy 160 ezer négyzetméteren - közölte a győri székhelyű motor- és járműgyártó pénteken.

A fotovoltaikus rendszer kivitelezése idén augusztusban kezdődik, s 2020 januárjától évente minimum 9,5 gigawattórányi energiát termelnek majd, amely ötezer háztartás éves energiaszükségletét fedezi, s a zöld áramnak köszönhetően mintegy hatezer tonnával kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe.

Az Audi és az E.On 25 évre szóló együttműködése szerint az E.on helyezi üzembe és működteti a 35 ezer napelemből álló parkot.

A közlemény idézi Achim Heinflinget, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnökét, aki hangsúlyozta, céljuk, hogy a győri gyár szén-dioxid-semleges vállalat legyen. Az Audi energiaellátásának közel hetven százalékát jelenleg is geotermikus energiából fedezi, a vállalatnál keletkezett hulladéknak pedig a 99,5 százalékát újrahasznosítják.

Jamniczky Zsolt, az E.on Hungária igazgatósági tagja azt hangsúlyozta, hogy a vállalat elkötelezett a fenntartható jövőt szolgáló megoldások mellett, amelynek fontos része a napenergia felhasználásának széleskörű elterjesztése. Emlékeztetett, hogy tavaly kapcsolták rendszerbe első saját napelemtelepeiket Szigetváron és Mohácson tíz hektár összterületen.

Az E.on folyamatosan dolgozik az energia- és környezettudatos jövő fenntartható megoldásain, egyebek mellett napelemes és energiahatékonyságot biztosító rendszereken, az elektromos közlekedés infrastruktúrájának kiépítésén - áll a közleményben.

A győri székhelyű Audi az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója. Tavaly összesen 1 954 301 motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, s összesen 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5491-gyel kevesebb, mint az előző évben. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat a gyár.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×