Infostart.hu
eur:
380.74
usd:
322.16
bux:
132158.83
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Kitört a Tesco-béke, kétszer is bért emelnek

Gazdaságos megoldásra jutott az üzletlánc és a szakszervezet.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében 2019-ben két fázisban összesen további 3,4 milliárd forinttal emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét. Januártól (visszamenőleg) augusztusig 207 ezer forint, szeptembertől februárig pedig 215 ezer forint lesz a legalacsonyabb elérhető alapbér.

A megállapodás most először rögzíti azt is, hogy 2019-ben a Tesco több mint 4 milliárd forintot fordít a kollégák juttatási csomagjára. A legalacsonyabb elérhető csomag (alapbér, cafeteria, átlagos pótlékok) így 2019. január és augusztus között 240 ezer forint, ez az összeg 2019. szeptember és 2020. február között 248 500 forintra emelkedik.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Tesco olyan munkahely legyen, ahol jó dolgozni, és ahol széleskörű, versenyképes juttatási csomagot biztosítunk munkatársainknak. Örülök, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is partnerünk ebben, és hogy a bértárgyaláson idén is olyan párbeszédet tudtunk folytatni, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.

„Hatalmas előrelépés történt, hiszen most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtunk állapodni” – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

„Nagy eredménynek érezzük, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtunk kötni. Ezen felül az is nagy siker, hogy a béremelés két fázisban történik meg, hiszen ez biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetjük” – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, az orosz delegáció már a helyszínen van. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×