Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.12
bux:
145906.93
2026. november 3. kedd Győző
Sárga csekkek a Magyar Posta elektronikus posta központjának (EPK) borítékoló gépe mellett 2012. május 3-án.
Nyitókép: Soós Lajos

Nagy változás jön, vége lehet a sárga csekkeknek

A jövő nyáron induló gyorsutalási banki rendszernek köszönhetően akár hétvégén is lehetőség lesz például a fizetések kiküldésére; az utalt összeg öt másodpercen belül megérkezik az egyik számláról a másikra - mondta a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója kedden az M1 és a Kossuth Rádió közös reggeli műsorában.

Bartha Lajos elmondta, az azonnali utalás magánszemélyek esetében 10 millió forint alatti összegeknél a nap 24 órájában és a hét minden napján, akár ünnepnapokon is működik majd.

Hozzátette, július 1-től lehetőség lesz arra is, hogy telefonszám, email cím vagy adószám megadásával utaljanak bankszámlaszámra, az új rendszer ugyanis összeköti ezeket az adatokat, s azonosítja ezek tulajdonosát.

A jövőben így a sárga csekk is feleslegessé válhat

- mondta.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×