Infostart.hu
eur:
375.15
usd:
317.54
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
A megújított húszezer és tízezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.  MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Közel 4 milliárdos felajánlás az egyházaknak

Az evangélikusoknál növekedett legnagyobb mértékben a tavalyi adóév után felajánlott 1%-os felajánlások összege.

A felajánlók száma alapján is legnagyobb magyarországi egyházak

összesen mintegy 4 milliárd forinthoz jutnak

a 2017-es adóév után idén felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékából. A katolikus, a református és az evangélikus közösségek együtt 3 milliárd 803 millió forintot gyűjtöttek.

Kevesebb adakozó, nagyobb összeg

A legnagyobb magyarországi felekezetek közül az evangélikusok mintegy 5 százalékkal, több mint 2000 fővel több adakozót tudhatnak magukénak idén. A hozzájuk kerülő összeg pedig a tavalyi után az idei rendelkezések szerint 262 millióról 300 millió fölé emelkedett.

Ezzel szemben a Magyar Katolikus Egyház esetében mintegy 10 ezer fővel, nagyjából 2 százalékkal kevesebb felajánló volt, az ebből származó összeg viszont 2,5 milliárd körül alakult, ami negyedmilliárd forinttal több, mint a 2016-os adóév után, vagyis a tavalyi rendelkezések nyomán.

A reformátusok szintén növelni tudták a jövedelem adó 1 százalékából gyűjtött összeget. 100 millió forinttal több, összesen majdnem egy milliárd forintot adott össze a közel 210 ezer felajánló. Az egyébként alig érzékelhető lemorzsolódás ellenére tudott nőni az összérték.

Változás jön jövőre

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén az eddiginél több magánszemély adóbevallását készítette el, ezek május 22-én, a bevallási határidő leteltével érvénybe léptek. Az egyházaknak adható egy százalék esetében jövőre változás várható – mondta az InfoRádió által megszólaltatott adószakértő, Bajusz Dániel.

"Érdemes észben tartani, hogy ha idén egyháznak ajánlottunk fel egy százalékot, akkor az rögzül, tehát nem kell a következő években nyilatkozni, csak ha visszavonnánk vagy módosítanánk a korábbi rendelkezést. Ezt minden évben január 1. és május 20. között tehetjük meg.

A felajánlás rögzítése csak az egyházakra vonatkozik, a civil szervezetekre nem"

- emelte ki Bajusz Dániel.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségénél 56 millió forint gyűlt össze amit több mint 8 ezren adtak össze. A legnagyobb magyarországi egyházak mellett a törvény szerint bevett egyházként elismert közösségek közül a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 250 millió forintos, míg a Hit Gyülekezete 80 milliós felajánlás tudhat magáénak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×