eur:
392.73
usd:
362.99
bux:
72132.83
2024. július 8. hétfő Ellák
Nyitókép: Pexels

A kormány nem kér a vasárnapi boltzárból

A kormány nem tervez jogszabály-módosítást a vasárnapi boltzár ügyében.

A kormány a vasárnapi boltzár ügyében nem tervez jogszabály-módosítást,

nem tartja aktuálisnak a kérdést

- közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a Magyar Idők hétfői számában megjelent értesülés szerint Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul, azt kérve, hogy a kormány vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését, akár részlegesen, nemzetközi mintára. A boltzár a javaslattevők szerint enyhítené a béremelések ellenére fennálló munkaerőhiányt, könnyítené a cégek működését, és azt üzenné Európának: hazánk a családok értékeit a haszon elé helyezi.

Növekedés

A Blokkk.com emlékeztet: a – 2016 áprilisában feloldott – boltzár bevezetését követően a vasárnapi forgalom áttolódott hétköznapra, a vásárlók többsége azonban nyitvatartáspárti maradt, így a kormány úgy döntött, eltörli a boltzárat.

A munkaerőhiányra nem a boltzár a megoldás,

az persze más kérdés, hogy a szakszervezetnek is van igazsága némely felvetésekben – írja a kereskedelmi portál.

Az elmúlt három esztendőben a hat legnagyobb boltos lánc (bevételük sorrendjében: Tesco, Spar, Lidl, Auchan, Penny, Aldi) – a bruttó árbevétel alapján – 14 százalékkal növelte együttes forgalmát, miközben a teljes élelmiszerboltos piac 2015-2017 között 10 százalékkal nőtt. A nagy boltok súlya 51 százalékról 53 százalékra emelkedett, a statisztika alapján. Összességében 300 milliárd forinttal nőtt az óriások piaca, de közben bővült a magyar boltosok piacrészének nagysága is – igaz, kisebb ütemben.

A legnagyobb növekedési szeletet a Spar hasította ki magának három esztendő alatt, nettó árbevétellel számolba, 64 milliárd forinttal, de az Aldi is 61 milliárd többletet hozott. A növekedés ütemét nézve viszont az Aldi húz a legfürgébben, bő másfélszeres léptékkel.

A diszkontok és a szupermarketes Spar jobban tudtak nőni a két hipermarketláncnál.

Utóbbiak viszont beindították a webáruházaikat, ami a kereskedelem leggyorsabban növekvő csatornája és eladótereikben sokat diszkontosodtak, például már régebben leszedték a felső polcokat, a Tesco pedig bérbe ad áruházi területeket, mindezekkel a vásárlók igényeihez .

A létszámhiány azonban kínozza a nagy boltokat is, honlapjaik tanúsága szerint ezer fölött mozog a meghirdetett álláslehetőségek száma; de nem tízezer, a szakszervezet által meghatározott nagyságrend ellenére. A vasárnapi boltzár idején viszont annyira csökkent a létszám, hogy ennek hatása kiolvasható a mérlegadatokból is.

2015-ben az Auchan és a Lidl forgalma azonos volt, a létszámban viszont igen jelentős volt az eltérés, a lap szerint ez a technológiai különbségeknek köszönhető. A létszám a hálózatot új boltokkal építő diszkontoknál nő, a többiek viszont itt is keresik a legjobban kifizetődő munkaszervezési megoldásokat. A Sparnak van a legnagyobb munkaerőigénye.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Elmaradt a szélsőjobboldali áttörés, de igazán kaotikus forgatókönyv valósult meg – Mi lesz most Franciaországban?

Elmaradt a szélsőjobboldali áttörés, de igazán kaotikus forgatókönyv valósult meg – Mi lesz most Franciaországban?

Meglepetésszerű eredmény született a magas részvétellel lezajlott francia nemzetgyűlési választások második fordulójában. Bár szinte minden felmérés a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés győzelmét jósolta, az exit pollok szerint a baloldali pártok összefogása, az Új Népfront szerezte meg a legtöbb mandátumot, második helyre pedig az Emmanuel Macron elnök mögötti centrista Együtt formáció futott be. Úgy néz ki, a „republikánus front”, vagyis a baloldali és centrista jelöltek egymás javára történő visszalépése működött, és ezzel sokadszorra sikerült megakadályozni a szélsőjobboldal győzelmét. Az exit pollok alapján becsülhető erőviszonyok ugyanakkor azt mutatják, az abszolút többség senkinek nem lesz meg, ami bizonytalan helyzetet idézhet elő Franciaországban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×