Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.78
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Dover, 2018. augusztus 1.Kamionok a doveri fehér sziklák alatt 2018. július 31-én. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)
Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Váltaniuk kell a fuvarozó cégeknek

Az Opten adatai szerint több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg két év alatt.

Jelenleg 10 152 árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt - áll a céginformációs szolgáltató közleményében.

2016-ban 11 054 vállalkozás 1467 milliárd forint, tavaly pedig 10 608 vállalkozás 1369 milliárd forint árbevételt ért el. Az ágazat cégfluktuációs indexe, vagyis a törölt és alapított cégek aránya magasabb a 11-12 százalékos országos átlagnál, de egyre csökken.

Egyre kevesebb a kényszertörlés, valamint a felszámolási és végrehajtási eljárás is, ami a piac tisztulását jelzi.

Az Opten szerint az olcsóbb munkabérekre alapozott versenystratégia a nyugati országok piacvédő szabályozásai miatt már nem folytatható. A közép-európai fuvarozók versenykörülményeit tovább ronthatja, ha nem módosul az érdekeiknek megfelelően az ágazat jövőjét meghatározó Európai Mobilitási Csomag, amely egyebek között növeli a vállalkozások adminisztrációs terheit - véli az Opten.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×