Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Győrt keleti irányból elkerülő 813-as út utolsó, harmadik ütemben elkészült, 5,2 kilométer hosszú szakaszának átadásán Győr határában 2018. március 14-én.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Szijjártó Péter: sikeres a digitális korszakváltás

Kedvezőnek tartják a magyar beruházási környezetet a digitális korszak éllovasai.

Magyarország sikeresen áll át a gazdaság forradalmi megújulását jelentő digitális korszakra, ezt mutatják az olyan baden-württembergi óriásvállalatok beruházásai is, mint a Bosch, a Daimler és az SAP – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter a német tartomány fővárosában, Stuttgartban folytatott tárgyalásait értékelve.

Szijjártó Péter szerint Magyarország sikerét mutatja, hogy a digitális korszak tempóját diktáló nagyvállalatok egymás után hozzák Magyarországra az új beruházásaikat. Példaként említette, hogy a Daimler már a második magyarországi üzemét építi, amely a járműipari társaság egyik leginnovatívabb gyára lesz, és a Bosch is sorra indítja el az országban az önvezető autókhoz és az elektromobilitáshoz szükséges technológiákat előállító mérnöki beruházásokat. Ugyanígy tesz mások mellett a sebességváltókat gyártó ZF is - tette hozzá Szijjártó Péter.

A miniszter arról számolt be, hogy stuttgarti tárgyalópartnerei kifejezetten kedvezőnek nevezték a magyarországi beruházási környezetet, és újabb beruházásokat hoznak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×