Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pxhere

Papír vagy műanyag hulladék a tejesdoboz?

A kérdés nem véletlenül merül fel: ez az italcsomagolás háromnegyed részben papír, de tartalmaz műanyag és alumínium réteget is. Ennek megfelelően a válasz sem egységes: Budapesten és Győrben a papír, a fővároson kívül pedig jellemzően a műanyag gyűjtőedénybe kell helyezni az italos kartondobozokat a Földművelésügyi Minisztérium közlése szerint.

Magyarországon az italos karton dobozok visszagyűjtési és hasznosítási aránya 2017-ben 20-22 százalék között mozgott, ami megegyezik a 2016-os adattal - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ).

Rámutattak, hogy ez a 20-22 százalékos arány nagy eredmény, mert - mint írták - az IKSZ 2004-es megalakulásakor az italos dobozoknak csupán a 2 százalékát gyűjtötték vissza, ugyanakkor 2016-ban az uniós átlag 47 százalék volt, Németországban pedig a tejes- és gyümölcsleves kartondobozoknak már a 65 százalékát gyűjtötték szelektíven.

A közlemény szerint Magyarországon évente 580 millió darab tejes és gyümölcsleves italos kartondoboz kerül forgalomba, fejenként átlagosan nagyjából 60 darabot. Az adatokat az elmúlt évben legyártott italos kartondobozok után fizetett termékdíjból származtatták.

A szervezet idén ismét elkészítette a "Leghatékonyabban szelektáló városok" rangsorát: a Pest megyei Tura végzett az élen, ahol a lakosság fejenként átlagosan 39-et szelektíven gyűjtött. A második helyen Pécs végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Paks állhatott fel a 37, illetve 33 darab fejenként visszagyűjtött kartondobozzal.

Az országos szinten a legnagyobb mennyiséget, a 935 000 kilogrammot gyűjtő Budapest ismét a középmezőnyben helyezkedik el a fejenkénti átlag 17 darabbal.

Az IKSZ rendelkezésére álló adatok alapján a lista sereghajtói közé tartozik Kecskemét, Székesfehérvár, Miskolc, Berettyóújfalu, valamint Komló, ahol a fejenként visszagyűjtött mennyiség 3 és 6 darab között mozog.

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés már 14 éve népszerűsíti az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságát, ugyanis ezeknek a kartondobozoknak 75 százaléka papír, amely akár 5-10-szer is újrahasznosítható.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×