Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Az MNB megbírságolta a K&H-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a K&H Bank Zrt.-t a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt. A hitelintézet nem küldött jelzáloghiteleseinek törlesztési táblázatot és a hitelek megszűnésekor kimutatást, hitelkártyái reklámozásakor pedig több esetben nem vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét.

Az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében ellenőrizte, hogy a K&H Bank a hitelkártyatermékeit érintő kereskedelmi kommunikációjában – 2017. március 1. és május 31. között – miként tett eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. Vizsgálta azt is, hogy a jelzáloghiteles ügyfeleknek évente vagy a kamatperiódus fordulónapján kiállított törlesztési táblázat, illetve a hitelszerződés megszűnésekor esedékes kimutatások tartalma és megküldési gyakorlata megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak 2016. január 16. és a 2017. július 31. között.

A vizsgálatok megállapították, hogy a K&H Bank az általa értékesített hitelkártyákat úgy népszerűsítette, hogy a reklámokban a THM értékét nem jelenítették meg kellően figyelemfelkeltő módon, vagy – egyes esetekben – egyáltalán nem.

Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy a bank a jelzáloghitel-szerződések megszűnését követően nem küldte meg a fogyasztóknak az ilyenkor kötelező teljes körű írásbeli kimutatást. A jogszabályi előírással ellentétben emellett nem automatikusan, hanem kizárólag az ügyfelek kérésére állította ki az évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján esedékes, a fogyasztó fennálló tartozásáról szóló törlesztési táblázatot. E táblázatnak a törvény szerint tartalmaznia kell a törlesztőrészletek összegét, a törlesztés feltételeit, gyakoriságát, elkülönítetten az egyes törlesztések tőke- és hitelkamatát, továbbá minden egyéb hitelkamaton túli ellenszolgáltatást.

Az MNB mindezek nyomán összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Bankkal szemben, s kötelezte az intézményt a vonatkozó előírások jövőbeni betartására. A bírságösszegek megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlatok a fogyasztók szélesebb körét érinthették, emellett jelentős súllyal értékelte, hogy a bank az eljárás lezárultáig a kimutatások megküldésével kapcsolatos hiányosságok orvoslása érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×