Infostart.hu
eur:
396.26
usd:
337.07
bux:
101380.77
2025. július 28. hétfő Szabolcs

Így alakult ki a döntés a Kolosy téri piac jövőjéről

2016-ban merült fel először az ötlet, hogy a Kolosy téri bevásárlóközpont épületének fenntartását az önkormányzat külső üzemeltetőre bízza, aki átvállalja a fenntartás jelentős költségeit, illetve az épület funkcionális átalakítását oly módon, hogy az a kerületnek is hasznára váljon. Egy komplex szakértői tanulmány alapján egyértelműen az étkeztetési-vendéglátó funkcióra való teljes váltás, tehát a FOOD HALL-á történő átalakítás tűnt megvalósíthatónak - olvasható a III. kerületi önkormányzat közleményében.

2018. április 19-én döntött a III. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete a Kolosy téri piac üzemeltetéséről. A döntést az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. által lebonyolított pályázat alapján hozták meg, az elbírálás két külső szakértő bevonásával, több hónapon keresztül zajlott.

A Kolosy téri piacot – jelenlegi nevén bevásárlóközpontot – a III. kerületi Önkormányzat megbízásából az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. üzemelteti.

Az utóbbi években a klasszikus piaci vásárlók és ezzel egyidejűleg a termelői bérlők száma is radikálisan csökkent, a termelői piaccá való átalakítás ötlete sem hozott megoldást és az épület fenntartása gazdaságtalanná vált.

Évente több tízmilliós az a veszteség, amit a piac jelentett az Önkormányzat költségvetésében, és a próbálkozások ellenére ezt a tendenciát nem sikerült visszafordítani.

2016-ban merült fel először az ötlet, hogy a Kolosy téri bevásárlóközpont épületének fenntartását az önkormányzat külső üzemeltetőre bízza, aki átvállalja a fenntartás jelentős költségeit, illetve az épület funkcionális átalakítását oly módon, hogy az a kerületnek is hasznára váljon. Az Önkormányzat részéről több ötlet is felmerült az irányváltásra, és egy komplex szakértői tanulmány alapján egyértelműen az étkeztetési-vendéglátó funkcióra való teljes váltás, tehát a FOOD HALL-á történő átalakítás tűnt megvalósíthatónak.

A food hall koncepció célja többek között segíteni, hogy az új piac és közvetlen környezete turisztikai érdeklődésre számot tevő hellyé váljon, kapcsolódjon más, frekventált látnivalókhoz, illetve a helyiek számára is egy közösségi teret, találkozási pontot hozzon létre.

Egy nyüzsgő gasztro-központ a remények szerint felélénkíti majd a terület látogatottságát, és növeli turisztikai népszerűségét. A magasabb látogatottság révén az épület és közvetlen környezete élőbbé válhat, és ebből a III. kerületben élők és profitálni fognak.

A III. kerületi Önkormányzat 2017 novemberében hirdetett meg pályázatot a Kolosy téri bevásárlóközpont (piac) üzemeltetésére. 2018. január 22-ig, a határidő végéig öt pályázat érkezett be, a kiírásnak megfelelően alapvetően a food hall funkciót felmutatva.

A piac újrapozícionálásával egybekötött üzemeltetésére az alábbi társaságok és személyek nyújtottak be pályázatot:

· BARTÓK KORNER KFT.

· DR. DÓCZI GERGELY ÉS DÓCZI JÁNOS

· OPTIMA KLÍMA ZRT.

· REDWOOD HOLDING KFT.

· SÖRCSARNOK KFT.

Az anyagok feldolgozása és elbírálása többlépcsős folyamat volt. Az első lépcső, a formai vizsgálat és hiánypótlás után a tartalmi, szakmai elbírálás zajlott. Ennek keretében független, külső szakértők vették sorra a beérkező pályaműveket, és egységes szempontrendszer alapján „pontozták” a pályázatokat. A pontozás rendszere, különféle súlyozással, 4 fő egységben zajlott, külön pontszámot kapott a pályázó által megajánlott bérleti díj, a szakmai koncepció és üzleti terv, a referenciák, valamint az üzemeltetés megkezdésének tervezett dátuma. Ez a sorrend a pontozás súlyozását is mutatja, a legmagasabb súlyozással a megajánlott bérleti díj, a legalacsonyabbal az üzemeltetés megkezdése került számításba.

Ezeken az egységeken belül a szakmai koncepció és a referenciák további szempontokra lettek bontva,

így érvényesülhettek az alábbi szempontok a tartalmi elbírálás során:

· Mennyire egyedi a koncepció?

· Van-e benne turisztikai potenciál?

· Illeszkedik-e a lakossági igényekhez?

· Kapcsolódik-e a kerület közösségi folyamataihoz?

· Milyen mértékű és mennyire kidolgozott a műszaki beruházás?

· Milyen realitása van az üzleti tervnek?

· Mekkora esélye van a megvalósulásnak?

· Milyen piacra viteli tapasztalata van a pályázónak?

· Van-e vendéglátói tapasztalata, illetve ilyen jellegű kapcsolatrendszere a pályázónak?

A tartalmi elbírálás során az egyik szakértő főként lakossági és koncepcionális oldalról vizsgálta a pályaműveket, a másik szakértő inkább üzleti alapon, a megvalósíthatóságot és a gazdasági potenciált vette figyelembe.

Bár a megközelítés különbözött, az egymástól független értékelés mégis ugyanazokat a pályázatokat sorolta előre, tehát a kiemelkedő pályázatok többféle nézőpont alapján is erősnek bizonyultak.

A szakértők pontozása után a két legmagasabb pontszámot kapott pályázót az Önkormányzat személyesen is meghallgatta. Ezen az alkalmon a pályázóknak kb. 30 percük volt arra, hogy személyesen is prezentálják a koncepciójukat, annak gazdasági, turisztikai értékét, illetve bemutassák azon partnereiket, akikkel a megvalósítás esetén dolgoznának. A pályáztatónak és a szakértőnek lehetősége volt személyesen is tisztázó kérdéseket feltenni a tervekkel kapcsolatban, felmérni az esetleges kockázatokat, erősségeket és gyengeségeket.

A szakmai elbírálás utolsó lépcsőjeként a személyes meghallgatás is kiértékelésre került, és a pályázók megkapták végleges pontszámukat. Mindez időszak alatt, 2018 első hónapjaiban zajlott le a piac jelenlegi bérlőinek kártalanítása, a kártalanítási folyamatok lezárása és a kiköltözések végső egyeztetése.

Miután a III. kerületi Önkormányzat és a Kolosy téri bevásárlóközpont (piac) bérlőinek többségével a jogi kapcsolat sikeresen lezárásra került, az önkormányzat képviselő-testülete kézhez kapta a pályázatok szakmai bírálatát, és ez alapján meghozta döntését.

A testületi döntés alapján a REDWOOD HOLDING KFT. nyerte el az üzemeltetés jogát. A döntés szakmai alapon, a bírálati folyamat pontozásos rendszerén alapulva került meghozásra. A nyertes pályázó a legmagasabb pontszámot érte el a megajánlott bérleti díj, a szakmai koncepció, valamint a referenciák tekintetében is.

Az önkormányzat a következő hetekben megköti a bérleti szerződést, és az épületet átadja a nyertes üzemeltető részére. A megújult Kolosy téri piac várhatóan az év második felében nyílik majd meg a szükséges átalakítási munkák után.

A pályázatok itt tekinthetők meg.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a tűz természetes, de az korántsem, hogy egyre pusztítóbb

Szakértő: a tűz természetes, de az korántsem, hogy egyre pusztítóbb

A világon évente csaknem 780 millió hektárnyi terület ég le. A probléma csak súlyosbodni fog a jövőben, ugyanis a klímaváltozás, az emberi tevékenység és a megváltozott tájhasználat miatt már nemcsak a déli országokban, hanem Közép-Európában is egyre gyakoribbá válnak az erdőtüzek – mondta Valkó Orsolya, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.28. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Fontos erődítmény bevételéről számoltak be az oroszok, Volgográdnál csaptak le az ukrán drónok – Háborús híreink vasárnap

Fontos erődítmény bevételéről számoltak be az oroszok, Volgográdnál csaptak le az ukrán drónok – Háborús híreink vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint erőik bevették Zelenyij Haj települést Donyeck megyében, amely – mint írták – „a front ezen szakaszán az ukrán alakulatok egyik fő erődítménye, amely Dnyipropetrovszk megye közigazgatási határának megközelítését fedezte”. Moszkva egy Dnyipropetrovszk megyei település bevételéről is beszámolt. Oroszország Volgográdi területén csaptak le az ukrán drónok, lezuhanó roncsaik zavart eredményeztek a vasút áramellátásában. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×