Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Meghalt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember

Elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember, a világ legnagyobb aranybánya vállalata, a Barrick Gold alapítója. Az üzletembert március 28-án, 90 éves korában Torontóban érte a halál.

Peter Munk lánya, Nina Munk elmondta, hogy édesapja otthonában természetes körülmények között hunyt el.

Peter Munk 1927-ben született Budapesten, és a második világháború során, 1944-ben hagyta el családjával Magyarországot. Mindössze egy kis bőrönddel érkezett Torontóba.

Első vállalatát még egyetemistaként alapította, hallgatótársaival együtt karácsonyfákat árultak. 1952-ben diplomázott a Torontói Egyetemen villamosmérnökként. Felsőfokú tanulmányai elvégzése után hangtechnikai eszközök gyártásába kezdett, cége, a Clairtone munkája Frank Sinatra és Oscar Peterson tetszését is elnyerte. Munk szállodaláncot is üzemeltetett a Csendes-óceán déli térségében, és egy montenegrói kikötő felvásárlását követően elit jachtklubot nyitott.

Az üzletember valódi örökségének az 1983-ban alapított Barrick Goldot tekintette, amely mára egy 10 ezer alkalmazottat számláló nemzetközi márkanévvé nőtte ki magát, és amelynek története egy haldokló nevadai aranybánya felvásárlásával kezdődött.

Az adakozókedvéről ismert Munk csaknem 300 millió dollárt (több mint 76 milliárd forintot) adományozott jótékony célokra. Tavaly 100 millió dollárral (25,4 milliárd forinttal) segítette a torontói kórházat, amely a legnagyobb egyszeri adomány volt, amelyet kanadai kórház valaha kapott.

"Kiváló kanadai volt" - mondta a parlamentben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. "Többféle módon sokat tett a gazdaságunkért, és hatalmas örökséget hagyott hátra" - emelte ki.

Munk 2008-ban megkapta a legjelentősebb kanadai polgári érdemrendet, tavaly pedig bekerült azon 18 nemzetközi üzletember közé, akiket a New York-i tőzsde a legjelentősebb újítóknak választott.

Az üzletembert 45 éves felesége, öt gyermeke és 14 unokája élte túl.

Munknak több magyar befektetése is volt. A legjelentősebb a Gránit Pólus csoport ingatlanfejlesztéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó társaság, amelyhez a kilencvenes évek végén csatlakozott, és egészen tavalyig társtulajdonosa volt. Részesedését a szintén e héten elhunyt Demján Sándor vásárolta ki. A cég a 20 éves együttműködés során öt közép-kelet európai országban több mint 20 sikeres projektet valósított meg, 2010-ben pedig Európa harmadik legnagyobb kereskedelmi ingatlanfejlesztője lett.

Peter Munk Magyarországon is szívesen adakozott, nevéhez fűződik több díj, egyebek közt a fiatal tehetségek elismerésére létrehozott Junior Príma Díj képzőművészeti kategóriájának megalapítása 2008-ban. Az üzletember a Magyar Tudományos Akadémiával közösen 1998-ban ösztöndíjprogramot hozott létre tehetséges magyar diákok támogatására.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×