Infostart.hu
eur:
377.52
usd:
319.76
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Már 3-5 milliárd forint értékű szerződésállomány köthető a nyugdíjas szövetkezetekhez

A nyugdíjas szövetkezetek segítségével 8-12 ezer nyugdíjas korú dolgozó tért vissza a munkaerőpiacra és számuk további 30 ezerrel bővíthető - mondta Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője a Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok fórumsorozat szerdai budapesti záróeseményén, amelyről a szervezők tájékoztatták az MTI-t.

A politikus hozzátette: már körülbelül 1000 olyan cég van, amelynek szüksége van erre a típusú foglalkoztatásra, és már 3-5 milliárd forint értékű szerződésállomány köthető a nyugdíjas szövetkezetekhez.

A rendezvénysorozatot a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Közész) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szervezte.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a közlemény szerint arra mutatott rá, hogy a nyugdíjas szövetkezeti rendszer olyan érdekeltségi rendszert teremtett, amelyben minden szereplő számára, így a nyugdíjas munkavállalóknak, az őket befogadó, illetve általuk alapított szövetkezetnek, valamint a foglalkoztatóknak is kedvező az adózási forma.

Turi Dénes, a Közész elnöke szerint helyes volt és időszerű a kormány kezdeményezése, amelynek hatására 2017 júliusa óta közérdekű nyugdíjas szövetkezetek alakulhatnak Magyarországon.

Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. szakértője, az MTI érdeklődésére közölte, hogy ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. A szövetkezeti formában ma az öregségi nyugdíjasok vállalhatnak munkát, a nők közül pedig azok is, akik 40 év munkaviszony után mentek nyugdíjba. Ehhez kapcsolódóan a szakértő megjegyezte, hogy a rendezvénysorozaton a résztvevőktől elhangzott, hogy ki kellene terjeszteni a szövetkezeti törvény hatályát például azokra a megváltozott munkaképességű dolgozókra is, akik már közel vannak a nyugdíjhoz.

A pedagógusok és az egészségügyben dolgozók pedig azt sérelmezték, hogy visszatérhetnek ugyan a munkaerőpiacra, de nem az állami szférába, hanem csak a versenyszférában vállalhatnak állást. Bak Klára ezekről a felvetésekről úgy nyilatkozott, hogy a lakosság visszajelzései fontosak, de ahhoz, hogy az ügyben érintett érdekképviseletek pontosan meg tudják határozni, hogy szerintük a szövetkezeti törvényt milyen irányba kell kibővíteni, még további tárgyalásokra van szükség.

A Közész és a VOSZ által szervezett Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok eseménysorozat 19 várost érintett, köztük Békéscsabát, Debrecent, Egert, Győrt, Kaposvárt, Kecskemétet, Miskolcot, Nyíregyházát, Pécset, Salgótarjánt, Szegedet, Székesfehérvárt, és Zalaegerszeget.

A Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok záróeseményén egyperces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők a szövetkezeti szektor nagy példaképére, a hétfőn elhunyt Demján Sándorra.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Olyat produkál a forint, aminek sokan örülhetnek

Olyat produkál a forint, aminek sokan örülhetnek

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×