Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Magyarország jobban teljesít, mint az euróövezet?

Magyarország jobban teljesít, mint az euróövezet?

Az eurózóna fellendülése egyre gyorsabb, amire eddig nem is számítottak. Sőt, a fellendülésnek a csúcspontja 2018-ra várható, utána viszont már a lassulás veheti kezdetét.

Az idén érik el az eurozóna gazdaságai a jelenlegi fellendülési ciklus csúcspontját – közölte Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője az InfoRádióban. A szakértő elmondta: a bérek emelkedése ezekben az országokban is megindult, de még több év kellhet, míg a munkanélküliségi mutatókban beérik Magyarországot.

Az eurózóna országaiban a foglalkoztatás javul,

az egykori 20 százalék körüli munkanélküliségi ráta bőven 10 százalék alatt van, 

nő a fiatalok foglakoztatása is, mindamellett a foglalkoztatás növekedése lassú, tette hozzá. 

Magyarország elrugaszkodott 

Pálffy elmondta:  az euróövezetben a munkaképes lakosság bővülése és a foglalkoztatás bővülésének az üteme is lassul, ezzel szemben a bérek tekintetében növekedés figyelhető meg. Hozzátette:

a magyarországihoz hasonló két számjegyű növekedést azonban nem közelítik meg. 

Továbbá Pálffy szerint 5-10 éves távlatban érhetik majd el a magyarországi munkanélküliségi szintet, ami jelenleg 4 százalék körül van. „Fontos megjegyezni, hogy

az Amerikai Egyesült Államokban is inkább a hazaihoz hasonló 4 százalék körüli munkanélküliségről beszélhetünk.

Az euróövezetben pedig ennek bőven a duplája tapasztalható még mindig” – mondta az elemző. Hozzátette, hogy magas a munkanélküliség, a foglakoztatás lassan emelkedik, a déli államokban pedig komoly munkaerőhiány is megmutatkozik. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×