Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
323.29
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Infláció: a tojás és a tej ára emelkedett a legjobban

Infláció: a tojás és a tej ára emelkedett a legjobban

A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

Az elemzők 2,3-2,4 százalékos éves átlagos inflációt vártak 2017-re, decemberre 2,2 százalékos inflációval számoltak a novemberi 2,5 százalék után. Az infláció decemberi lassulásában az üzemanyagok árának mérséklődése játszott főszerepet. A legnagyobb drágulást a szeszes italok, dohányáruknál, valamint az élelmiszereknél mérték. 

Az éves infláció 2012-ben volt utoljára magasabb a tavalyinál, azonban jóval a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt marad. A maginfláció csaknem az inflációval azonos 2,3 százalékos volt a múlt év egészében, decemberben 2,6 százalékot ért el, megegyezően a novemberivel.

Az élelmiszerek tizenkét havi drágulása decemberben 3,5 százalékos volt, utoljára 2013 júniusban mértek ennél magasabb, 4,1 százalékos emelkedést.

Vezetnek a káros szenvedélyek

A legnagyobb mértékben, átlagosan 4,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Az egyéb cikkek ára átlagosan 3,6, a szolgáltatásoké 1,5, a háztartási energiáé 0,8, a ruházkodási cikkeké 0,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni 2017-ben.

Egy év alatt, 2016 decemberhez képest az élelmiszerek ára 3,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 39,4, a vaj, vajkrém 15,1, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,7, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,1, a sertéshús 5,0 százalékkal drágult. A cukor ára 12,5, a baromfihúsé 11,8 százalékkal csökkent.

A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak, a dohánytermékek 10,6 százalékos és a szeszes italok 3,2 százalékos drágulása miatt.

A háztartási energia ára 1,6, ezen belül a tűzifáé 13,3, a palackos gázé 11,3 százalékkal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.

Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) árszintje 0,8, ezen belül a járműüzemanyagoké 0,5 százalékkal emelkedett egy év alatt, a gyógyszerek és gyógyászati termékek 2,9 százalékkal drágultak, a tankönyvek 58,7 százalékkal olcsóbbak lettek.

A ruházkodási cikkekért 0,5 százalékkal többet kellett fizetni. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal olcsóbbak voltak, mint 2016 decemberében, ezen belül, a használt autókért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A szolgáltatások ára átlagosan 1,1 százalékkal emelkedett, de a postai tarifák 5,9 százalékkal emelkedtek, míg a telefon és internet szolgáltatás árai 5,1 százalékkal csökkentek. A külföldi üdülés 5,1 százalékkal kevesebbe, a belföldi 5,9 százalékkal többe került, mint az előző év decemberében.

Egy hónap alatt, 2017. novemberhez képest az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 19,3, a friss zöldség 6,0, a tej 2,0 százalékkal drágult, míg a friss hazai és déligyümölcs 6,4, a cukor 4,8, a liszt 2,8 százalékkal kevesebbe került. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,3 százalékkal a szolgáltatások ára nőtt. A háztartási energia 0,2 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa 1,3 százalékkal. A járműüzemanyagokért 1,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni - közölte a KSH.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×