Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.48
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nagy lépés a Lufthansától

Nagy lépés a Lufthansától

Több mint nyolcezer embert vesz fel az idén a német Lufthansa-csoport, a legnagyobb európai légitársaság.

Az új munkatársak legnagyobb része utaskísérő lesz. A névadó Lufthansánál nagyjából 2500 új utaskísérő áll munkába 2018-ban, a csoport egészét tekintve pedig 4000. Jelentős létszámfejlesztést tervez a Lufthansa Technik is, amely 500 új munkatársat alkalmaz az idén - közölte a társaság.

Kiemelték, hogy a Lufthansa továbbra is az egyik legvonzóbb német vállalat, és "ideális munkáltató számos álláskereső számára". Ezt jelzi, hogy tavaly több mint 100 ezer jelentkezést nyújtottak be a vállalatcsoport álláskereső portálján.

A csoport a legutóbbi adatok szerint 2016 végén világszerte 124 306 embert foglalkoztatott, szemben az egy évvel korábbi 120 652-vel.

A társaság a 2017 január-szeptemberi időszakban 26,7 milliárd euró (8330 milliárd forint) árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában elért 23,8 milliárdhoz képest. Az üzemi eredmény 52,7 százalékkal, 2,5 milliárd euróra emelkedett, az adózott eredmény pedig az egy évvel korábbival megegyező mértékű, 1,8 milliárd euró volt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×