Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
322.66
bux:
144833.26
2026. október 16. péntek Gál

Ötvenmillió eurót fizet első körben Magyarország egy kínai alapnak

Magyarország csatlakozik a legnagyobb kínai bank által létrehozott SINO-CEE Fund elnevezésű tőkebefektetési alaphoz 50 millió eurós (mintegy 15,6 milliárd forint) befizetéssel - határozott a kabinet.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint további 50 millió eurós további befizetést is terveznek a csatlakozás tapasztalatai alapján, erről a külgazdasági és külügyminiszter tehet majd javaslatot az Eximbank Zrt. útján, a nemzetgazdasági miniszter bevonásával.

A határozat kitér arra is, hogy a csatlakozás oly módon történjen, hogy a későbbi befektetésekben lehetőség esetén magánpiaci szereplők is részt vehessenek. A csatlakozási tárgyalásokkal az Eximbankot bízták meg.

A Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank a közép- és kelet-európai befektetések támogatására 2016-ban hozta létre a tízmilliárd euró összegű SINO-CEE Fund nevű befektetési alapot, amelyet a bank által erre a célra alapított Sino-CEE Financial Holdings Ltd. kezel.

Az alap létrehozását a 2016 novemberi rigai Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó alkalmával jelentették be.

Akkor azt közölték, hogy az alap 50 milliárd eurót tervez bevonni projektekre többek között az infrastrukturális szektorban, valamint high-tech termékek és más fogyasztói javak gyártására.

Az alap állami finanszírozással, de piaci alapon működik. Közép- és Kelet-Európa az Új Kínai Selyemút gazdasági program célterületei közé tartozik.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×