Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.56
bux:
144471.17
2026. október 16. péntek Gál
Nagy változás jön az ügyintézésben

Nagy változás jön az ügyintézésben

Január elsejétől élesben működik az úgynevezett e-Papír rendszer, azaz internetes felületen, azonosítás után nyújthatók be hivatalos dokumentumok - értesült az InfoRádió egy háttérbeszélgetésen. Dávid Róbert, a Belügyminisztérium e-közigazgatási főosztályvezetője elmondta: jövőre már több százezer beadvány is érkezhet elektronikusan.

„Január 1-től tervezzük bevezetni az e-Papír szolgáltatást.

Ez az állampolgárok számára lehetővé teszi, hogy az állammal történő elektronikus ügyeiket a digitális térben valósítsák meg” - jelentette ki a Belügyminisztérium e-közigazgatási főosztályvezetője.

Dávid Róbert hozzátette, a szolgáltatás látszatra hasonlít az email-küldésre, de több szempontból is több annál. A Belügyminisztérium e-közigazgatási főosztályvezetője elmondta, a szolgáltatás igénybevételéhez azonosításra van szükség.

„A szolgáltatás Ügyfélkapu és az Ügyfélkapu melletti elektronikus azonosítási lehetőségekkel vehető igénybe. Ez utóbbiak közé tartozik az elektronikus személyi igazolvánnyal történő és a részleges kódú telefonos azonosítási szolgáltatás is.”

Dávid Róbert jelezte, széles azon ügyek spektruma, amelyeket ilyen módon lehet majd intézni, hozzátéve, hogy olyan ügyeket nem lehet majd az e-Papíron keresztül kezdeményezni, amelyekre elektronikus űrlapszolgáltatás vehető igénybe.

„A nyári tesztüzem tapasztalatai jónak mondhatók, a közigazgatási szervezetek folyamatosan csatlakoznak.”

Az első negyedév végére több százezer, de akár milliós nagyságrendű beadvány is fog érkezni – hangsúlyozta a Belügyminisztérium e-közigazgatási főosztályvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×