Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
324.6
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Ennyivel drágultak az élelmiszerek

Ennyivel drágultak az élelmiszerek

Mélyebben kell idén a fogyasztóknak a zsebükbe nyúlni, ha élelmiszert vásárolnak. Többet kell fizetni a legtöbb zöldségért, gyümölcsért és a többi termék sem lett olcsóbb.

Kevesebb tejet, sajtot, gyümölcsöt tehet a kosarába az, aki a tavalyi összegből akar bevásárolni a piacon, vagy az élelmiszert árusító boltokban. Legrosszabbul az alacsony jövedelműek járnak, mert az ő fogyasztói kosarukban ezek a termékek átlagosan egyharmados arányt képviselnek. A magasabb jövedelműeknél ez akár 10 százalékkal is kevesebb lehet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2017. I. félévében átlagos havi 79 ezer forintos költésből a legtöbbet, egy főre vetítve átlagosan 21,3 ezer forintot élelmiszerekre és alkoholmentes italokra fordítottunk. Tavaly ugyanebben az időszakban 8 százalékkal kevesebből megúsztuk - írta a Népszava.

A drágulásban több tényező is szerepet játszik. Véget ért Európában és Magyarországon is a nulla infláció időszaka és az elemzők 2017-re már 2,3- 2,4 százalékos éves inflációt várnak, a jegybank szerint pedig jövőre a második félévtől a pénzromlás üteme meghaladhatja a 3 százalékot is.

A legutóbbi szeptemberi adatokat figyelembe véve, egy év alatt az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal emelkedett. Ezen belül a vaj, vajkrémé 16,5, a sajté 9,5, a sertéshúsé 8,5, a kávéé 7,1, a kenyéré 5,9, a párizsi, kolbászé 5,8 százalékkal. Az év eleji 27-ről 5 százalékra csökkentett áfának köszönhetően a 

baromfihús ára 12,9 százalékkal csökkent, ám például a csirkemell kilója a tavaszi árakhoz képest mára mintegy 10 százalék drágult.

A tej, illetve a tejtermékek drágulása jóval az átlag fölötti volt és ide sorolható a sertéshús is, de hangsúlyozni kell, hogy elsősorban az alapanyagárak nekilódulása nyomta fölfelé a kiskereskedelmi árakat - mondta a Népszava kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A sertéshús esetében figyelembe kell venni, hogy

ha nincs a 27 százalékról az 5 százalékra mérséklő intézkedés, még a jelenleginél is többet kellene fizetni érte.

Ugyanez érvényes a friss tejre és a tojásra is.

Érzékelhetően emelkedtek a sütőipari termékek árai is, az ágazatot több körülmény is sújtja (szakemberhiány, alacsony profit, emelkedő alapanyag-árak, külföldi fagyasztott termékek és külföldi pékláncok megjelenése, minimálbér-emelés).

Az árakat mindenesetre kordában tartja az erős piaci verseny és a kereskedőknek nem érdeke, hogy visszafogják a forgalmukat egy túlzott drágulással - jegyezte meg az OKSZ főtitkára.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×